2p

Elérte az ezer levegőben töltött órás lélektani határt az Airbus A380-as szuperjumbo. A gép prototípusa először 2005. április 27-én emelkedett a levegőbe, az ezredik órát pedig idén március 10-én repülte át, mikor Dél-Franciaország légterében, erős szélben tesztelték ugyanazt a repülőt.

Eddig összesen négy darab szuperjumbo repült már. Ebből kettő bőségesen el van látva a teszteléshez szükséges műszerekkel, és segítségükkel próbálják ki a típust különböző - néha extrém - környezetekben és szituációkban. A másik kettő a toulouse-i Airbus-bázisról Hamburgba repült, ahol az utasterüket építik be - áll a társaság sajtóközleményében.

Az első négy gépet Rolls-Royce Trent 900 típusú hajtóművekkel szerelték fel, a teszteléshez 2006 közepén csatlakozó ötödik óriást pedig Engine Alliance GP7200 motorok hajtják majd. Az öt repülőgép összesen mintegy 2500 órát fog a levegőben tölteni az első megrendelések teljesítése előtt.

Az első ezer tesztóra alatt a típus már levizsgázott különlegesen hideg illetve meleg időjárásban, valamint nagy magasságban, ezenkívül légikikötői kompatibilitási próbákon is átesett Frankfurtban, Szingapúrban, Sydney-ben, Melbourne-ben, Kuala Lumpurban és Dubaiban.

Az engedélyeztetési eljárást követően a világ legnagyobb utasszállítója 2006 végén áll szolgálatba először a Singapore Airlines-nál. Eddig összesen 159 rendelés érkezett a típusra 16 ügyféltől.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!