2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A SzondaIpsos most megjelentetett kutatási eredményei szerint a felsőoktatási intézmények hallgatói nagymértékben brandkövetőek, emellett jól ismerik a hazai piacon jelenlevő márkákat.

A SzondaIpsos most megjelentetett kutatási eredményei szerint a felsőoktatási intézmények hallgatói igen márkahűek, emellett jól ismerik a hazai vezető brandeket.

Mivel a felsőfokú képzésben résztvevő diákok a későbbiekben diplomával rendelkező, vélhetően jó pozícióval bíró fogyasztók lesznek, a marketingszakemberek fontosnak tartják, hogy kialakítsák ebben a rétegben a márkahűséget.

Már az oktatási intézményekben megpróbálják a későbbi AB kategóriás döntéshozókat minél hatékonyabban elérni. A diákok körében végzett közvéleménykutatás azt mutatja, hogy nagy százalékban észlelik az egyetemeken, főiskolákon kihelyezett reklámanyagokat.

Az eszközöket a célcsoport ötletesnek, eredetinek és pozitívnak tartja. A klasszikus ATL médiumok - televízió, sajtó, óriásplakát stb. - helyett fogékonyabbak a diákok az alternatív hirdetési eszközökre.

A 18-29 éves főiskolás-egyetemista korosztály sokkal pozitívabban áll a reklámokhoz, mint a népesség egésze, és felvállalják, hogy befolyásolja őket vásárláskor az egyes cikkek marketingje.

A vizsgálat az IMIGe Hungária Kft. megbízásából készült, és hét indoor hirdetési felület - elektronikus információs panel, öntapadós faliújság, egérpad, mirror poster, city-light panel, student card, mini plakátok - hatékonyságának vizsgálatára terjedt ki - írja a Mediainfo.hu.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!