A FBAMSZ felhívja az autósok figyelmét, hogy december 31-ig mindegyiküknek meg kell kötnie a kötelező biztosítást. Emellett a szövetség kiemeli: érdemes meggyőződni arról, hogy az aláírt alkuszi megbízás valóban eljutott-e az alkuszhoz, mivel az ennek hiányában nem tud intézkedni a szerződés megkötésének érdekében.
A szövetség számos olyan problémára hívta fel az autósok figyelmét közleményében, amelyek egy baleset okozása esetén akár egész életre szóló eladósodást is eredményezhetnek. Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy bármilyen módon is fizeti be az első díjat az ügyfél, arról igazolást kell kérnie a biztosítótól.
A biztosítás érvényességének igazolására közúti ellenőrzés során a vonatkozó rendelet értelmében kizárólag a befizetést igazoló csekk feladóvevénye vagy a biztosító által kiállított bizonylat szolgál. Ebből az következik, hogy sem a biztosítási ajánlat, sem a banki átutalásról szóló igazolás önmagában nem alkalmas a biztosítási szerződés megkötésének igazolására.
Ezért aztán különösen azoknak kell odafigyelniük, akik biztosítási szerződésüket az interneten kötötték, hogy januárban megfelelő befizetési igazolást kapjanak biztosítójuktól. Így lehet a legbiztosabban elkerülni azt a kellemetlen helyzetet, amelybe idén február elején - a biztosítók elhúzódó adatfeldolgozása miatt - autósok ezrei kerültek.