2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Még ebben az évben megkezdődik az Audi TT Roadster sorozatgyártása Győrött - tudatta a harmadik negyedév eredményeiről számot adó közleményében az Audi Hungaria Motor Kft.

A győri vállalat 14,5 százalékkal növelte motorgyártását az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest. Összesen közel 1,442 millió motor készült a három negyedév során. Emellett szeptember végéig több mint 13.300 gépjármű hagyta el a gyártócsarnokot, ebből 8.843 volt új Audi TT Coupé, amelynek nyitott változata lesz a Roadster.

A vállalat az első kilenc hónapban a nemzetközi számviteli törvény szerint (IFRS) több mint 3,7 milliárd eurós árbevételt ért el. Az ez évre tervezett 300 millió eurós beruházásból mostanáig közel 290 millió eurós fejlesztés valósult meg, ebből 105 millió eurót fordítottak kutatás-fejlesztési tevékenységre. A vállalat összberuházása 1993-tól mostanáig 3,027 milliárd eurót tesz ki, ebből mintegy 597 millió euró volt a kutatás-fejlesztési tevékenység.

Audi TT

A járműgyártás területén az Audi TT Roadster gyártásához szükséges előkészületek már az utolsó fázisba érkeztek. Ennek eredményeként az ez év tavaszán bemutatott Audi TT Coupé nyitott változatának, a Roadsternek még ez évben a sorozatgyártása is megkezdődik. Az idei év harmadik negyedévének kiemelkedő eseménye volt a középmotoros Audi R8-as sportautó nemzetközi bemutatója a párizsi autószalonon. A sportautó karosszéria elemei, valamint a motorja is az Audi Hungariánál készülnek.

A győri cég - amely az Audi AG 100 százalékos leányvállalata - 5.300 munkatársat foglalkoztat. Tizenkét éve egyike az Audi és a Volkswagen konszern legfontosabb motorbeszállítóinak. Az Audi Hungaria már évek óta Magyarország legnagyobb exportőre és az ország egyik legnagyobb árbevételt elérő vállalata.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!