Az egyezményt aláíró államok abban állapodtak meg, hogy legkésőbb 2006 szeptemberig jelentést küldenek a vállalt kibocsátáscsökkentés pontos adatairól. Az UNFCCC-hez határidőre Magyarországon kívül csak Japán és Új-Zéland küldte el jelentését.
A magyarok kiotói vállalása
A kiotói jegyzőkönyv Magyarország számára 2012-re legfeljebb 113 millió tonna üvegházgáz-kibocsátást engedélyez. Feiler József, a KVM osztályvezetője elmondta, hogy a Kiotói jegyzőkönyv szerint a késlekedés nemcsak az államok 2008 után esedékes kvótakereskedelmére van hatással, hanem az EU már 1,5 éve zajló, külön szén-dioxid kereskedelmi rendszerére (ETS) is.
Az EU-ban csak magyar cégek kereskedhetnek a kvótákkal
Az ETS-ben az EU leginkább környezetszennyező iparágainak 12 ezer cége vesz részt, Magyarországról 220 létesítmény. Az egyezmény értelmében az országok, illetve a késlekedő uniós tagállamokban működő cégek a jelentés késedelmével arányosan lesznek kénytelenek szüneteltetni a kvóta adás-vételt. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi állás szerint az EU-ban 2008 januárjától egy ideig gyakorlatilag csak magyar cégek kereskedhetnek kibocsátásaikkal.
Feiler József szólt arról is, hogy az elküldött jelentésnek köszönhetően az ország a Kiotóban megállapodott kvótán felül további egymillió tonna többletben részesül. Az árfolyamtól függően a 1,5-6 milliárd forint értékű kvótát az ország azért kapja, mert a jelentésben az erdészettel kapcsolatban részletes adatokat közölt.
Kitünően teljesít Magyarország
A Kiotói Jegyzőkönyvet 160 ország írta alá, ugyanakkor konkrét vállalások mellett csupán 34-en kötelezték el magukat a megállapodás tartalmának törvényi szintre emelésével. Az UNFCCC korábbi közlése szerint az egyezményt ratifikáló országok jelenleg 3,5 százalékkal "teljesítenek" az 1990-es szint alatt, és jó úton járnak a 2012-es cél eléréséhez. A KVM korábbi közlése szerint Magyarország a Kiotói Jegyzőkönyvben vállalt éghajlatvédelmi vállalását várhatóan több mint négyszeresen túlteljesíti.
A KVM legfrissebb adatai szerint 2003-ben 83 millió tonna volt a kibocsátás. Ez azt jelenti, hogy az ország 32 százalékkal maradt a bázisidőszak szintje alatt, azaz több mint ötszörösével túlteljesítette vállalását. A minisztérium prognózisa alapján hiába nő folyamatosan a kibocsátás a gazdasági fejlődéssel összefüggésben, az előrejelzés szerint 2012-ben 90 millió tonna fölé semmiképpen nem kúszik majd a légkörbe kerülő üvegházhatású gáz mennyisége, azaz várhatóan 26 százalékkal marad el az ország a bázistól.