2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az elmúlt hetek erőszakos eseményei következtében könnyen előfordulhat, hogy mégsem Magyarország megszállásával reklámozzák a Budapest Téli Invázió elnevezésű akciót, tudta meg az mfor.hu. A fővárosi véres összecsapások következtében egyébként nem csak a vitatott kampányszöveg miatt főhet a hazai turisztikai cégek feje.

Gyors, célzott marketingkampányra lenne szükség

Kelecsényi Ágnes azért nem ennyire borúlátó, bár ő is egyetért azzal, hogy a zavargások könnyen visszavethetik a turizmust. Szerinte csak később derül pontosan ki, hogy milyen következményekkel járnak a történtek.

"Az erőszakos összecsapások két-három nap alatt véget értek, a Kossuth térihez hasonló tüntetésre pedig bőven akad példa a nyugati országokban is. Számunkra pont jókor jött a thaiföldi puccs, melynek köszönhetően háttérbeszorultak a hazai események" - érvelt az MT Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Bizalomépítő reklámkampányt sürgetnek

A bizalom és a biztonság egyébként kiemelten fontos szerepet játszik az utazások területén. Ezt támasztja alá az Európai Turisztikai Bizottság (European Travel Commision) szeptember 27-én, a turizmus világnapja alkalmából közreadott tanulmánya is.

Eszerint a váratlan események, katasztrófahelyzetek, terrortámadások és más negatív tényezők növelik az utazók veszélyérzetét, ami befolyásolja utazási szokásaikat is. Mindezt fokozza, hogy az eseményekre a média is felfigyel.

A bizottság ezért úgy látja, hogy a turizmusra káros történések negatív hatását gyors reakciókkal, az információk megfelelő koordinálásával lehet enyhíteni. Hasonlóan vélekednek a hazai szakemberek is, akik szerint a jelenlegi helyzetben átgondolt, célzott marketingkampányra lenne szükség. Hónapokon keresztül pozitív hírekkel, vonzó eseményekkel és reklámokkal kellene bombázni legfontosabb küldőországainkat.

Mindehhez azonban százmilliókra lenne szükség, ám ilyen nagyságrendű összeget egyik napról a másikra egyik illetékes szervezet sem tud előteremteni. A szakemberek a kormányzattól várnának segítséget, ám az ország pénzügyi helyzete nem sok reménnyel kecsegteti őket.

Kiss Gergely

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!