1p

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) vasútbiztonsági engedélyt kapott pályahálózat-működtetői tevékenységre a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH).

A GYSEV hétfőn az MTI-vel közölte: a vasútbiztonsági engedélyében az NKH megerősíti, hogy a társaság biztonságirányítási rendszere megfelel a vonatkozó európai irányelvben, a vasúttörvényben, illetve a 2006-ban kiadott minisztériumi rendeletben foglaltaknak.

A GYSEV tájékoztatása szerint az engedélyben szereplő indoklás alapján a GYSEV teljesítette a vasúti pályahálózat, illetve a forgalomirányító és jelzőrendszer biztonságos tervezéséhez, karbantartásához és üzemeltetéséhez szükséges követelményeket. A magyar-osztrák vasúttársaság tehát rendelkezik mindazon belső szabályzatokkal és eljárásokkal, amelyek szavatolják a vasúti közlekedés biztonságát, továbbá a biztonsági berendezéseket a szabályoknak megfelelően terveztette, építette be, és üzemelteti.

A GYSEV engedélye 2013 szeptemberéig érvényes, a benne foglalt követelményeknek való megfelelést a hatóság évente ellenőrzi - közölte a GYSEV.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!