Mirella Kimpen elmondta azt is: a cég több szempontot figyelembe véve, a törvényi mértéknél magasabb összegű juttatáscsomagot állított össze az elbocsátásra kerülő dolgozók számára. Az MTI értesülése szerint ennek összege a cégnél eltöltött idő, valamint annak függvényében, hogy a megszűnés időszakában hány hónapot dolgozik még az érintett dolgozó a cégnél, a törvényesen járó végkielégítés és a felmondási időre járó munkabéren felül 1-5 havi bérnek megfelelő juttatásnak felel meg.
Mirella Kimpen szólt arról is, a létszámleépítések során arra törekednek, hogy minden üres pozíciót, legyen az szombathelyi szervizüzemükben vagy a tiszaújvárosi gyárban, megpróbáljanak a Szombathelyről elbocsátott kollégákkal betölteni.
Nem költöznek az elbocsátott dolgozók
A szombathelyi üzem egyik dolgozójától származó információ szerint volt ugyan példa arra, hogy egy-egy dolgozó vállalta a Tiszaújvárosba való átköltözést, de számuk nem jelentős. Ugyancsak korlátozott azok száma, akiket a Jabil szervizüzeme át tud venni.
Arra, hogy a kényszerű elbocsátások a dolgozók érdekeinek figyelembevételével zajlanak majd le, egyébként biztosítékot ad az is, hogy a Jabil 2005 októberében kollektív szerződést kötött a Szombathelyi Elektronikai Dolgozók Szakszervezetével. A kollektív szerződésben foglaltak vonatkoznak a szombathelyi üzemben, a szervizüzemben, és a tiszaújvárosi gyárban dolgozókra is.
A Jabil 2000 óta van jelen Magyarországon, két gyára üzemel Tiszaújvárosban, kettő pedig Szombathelyen. A multinacionális vállalat a világ 21 országában összesen hetvenezer munkavállalót foglalkoztat, és teljes körű design, gyártási és termékmenedzsment szolgáltatásokat nyújt globális elektronikai cégeknek.
A Cégbíróságon leadott legfrissebb mérlegük szerint a 2005 augusztus 31-én zárult üzleti évben a Jabil Circuit Magyarország Szerződéses Gyártó Kft. 764,2 millió euró árbevételt ért el, szemben a megelőző év 378,4 millió eurós bevételével. Az üzleti tevékenység eredménye 347 ezer eurós veszteségből 32,8 milliós nyereségbe fordult, míg a mérleg szerinti eredmény 1,1 millió veszteségből 31,7 millió euró nyereségre váltott. A 25 ezer eurós jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje 54,4 millió euró volt 2005. augusztus 31-én.