Egy profi kerékpáros csapat költségvetése meg sem közelíti ugyan egy Forma-1-es istálló, vagy egy labdarúgó sztárgárda büdzséjét, ám sokmillió eurót igényel, a versenyzőket, edzőket, orvosi teamet és szerelőket foglalkoztató gárda fenntartása. A legjobb csapatokban hozzávetőleg 70 fizetett alkalmazott van (a versenyzőktől a személyzetig beleértve mindenkit), emellett a kerékpárok és más technikai kellékek költségeit is elő kell teremteni. Miután a leghíresebbek és legkedveltebbek az országúti versenyek, ahol a nézők nem fizetnek az előttük elhaladó karaván megtekintéséért, így a csapatok és a szövetségek a tévés jogdíjak mellett a szponzorok támogatásától várhatják boldogulásukat.
Brandépítésre nem lesz jó
Az immár állandósuló doppingügyek azonban mind több vállalatot tántorítanak el. A cégek ugyanis semmiképpen sem szeretnék, hogy a sok millió (vagy esetenként milliárd) euró reklámköltéssel felépített márkanevüket sportbotrányok tépázzák meg.
A problémákat támasztja alá Richard Moore, a Capitalize sportszponzorációs tanácsadó cég vezetőjének a véleménye is, aki szerint az idei Tour során történtek komoly csapást jelentenek a sportra. A szakember, aki az Európai Szponzorációs Szövetség elnökségének tagja, nem a levegőbe beszél, hiszen az elmúlt évek egyik legismertebb kerékpáros csapatának névadó szponzora, a T-Mobile, vállalata ügyfele. Szerinte néhány régebbi cég, főként az érvényben lévő szerződések miatt jövőre is jelen lesz a sportban, ám új vállalatokat szinte lehetetlen lesz meggyőzni, hogy marketing büdzséjük egy részét itt költsék el. Mint Richard Moore fogalmaz, a kockázatok miatt senki nem ajánlja jó szívvel az ügyfelének, hogy biciklicsapat névadója legyen.
A szpozorok számára az általuk támogatott csapat sikere mit sem ér, ha az egy botrányoktól övezett sportban történik. Jelen szituációban sokkal inkább tiszta viszonyokra, doppingmentes csapatokra és versenyzőkre vágynak.
A német cégek kivonulnak
A német társaságok az elmúlt napokban immár nem csak szavak szintjén jelezték nem tetszésüket, de a MAN teherautógyártó cég például visszalépett a támogatástól, miközben több tévécsatorna (így a Tour de France német jogtulajdonosa, az ARD és a ZDF) is bojkottálta a közvetítéseket az első német versenyző lebukása után. Az Audi és a világ második számú sportszergyártója az Adidas is úgy nyilatkozott, hogy átgondolják a jövőre vonatkozó részvételi szándékukat.
Az idei esetek elbizonytalanították a svájci BCM céget is, amely több profi csapatnak szállít támogatóként kerékpárokat. A cég biztosította többek között az első emberének, Vinokurovnak a lebukása után a teljes csapatát visszavonó Astanának is a bicikliket. Igaz, ez utóbbi csapat esetében kérdéses, hogy a kazah gazdaság jelentősebb szereplőit mozgósító csapattal mi lesz, ha a hazájában elsőszámú sportolónak tartott Vinokurov többet nem versenyezhet.
Akik már korábban léptek
A doppingügyek által érintett többi team sincs persze jobb helyzetben. A doppingolás miatt visszalépett Cofidis-csapat névadó szponzorának szerződése 2008 végén jár le, és a cég illetékesei azt monták, hogy nem szándékoznak hosszabbítani. A Rabobank szintén közölte, hogy újragondolja részvételét a kerékpársport pénzelésében.
Vannak olyan szponzorok is, amelyek az elmúlt években történtek után már nem kívánták támogatni a kerékpársportot. Így az elmúlt években több olyan támogató szállt ki amelyek korábban hosszú évekig meghatározó finanszírozóknak számítottak. Ilyen volt az Once, a Banesto vagy a Liberty Saguros a pénzügyi szférából, illetve a Kelme sportruházati cég is.
Az amerikai vállalatok kitartanak
Ellentmondásos ugyanakkor a helyzet, mert bár a botrány senkinek sem kell, az esemény mégis óriási médiaértékkel bír. A Tour évről-évre a verseny három hete alatt milliárdos tévénéző nézőtábort vonz, amely ha nem is közelíti meg az Olimpia, a Formula-1, vagy a labdarúgó-vb nézettségét, éppen elég magas ahhoz, hogy a távozás gondolatával játszó támogatókat elbizonytalanítsa. Emellett helyszíni nézők kiemelkedően magas számáról sem szabad megfeledkezni, egy-egy legendás szakaszon ugyanis előfordult már, hogy közel egy millióan biztatták kedvenceiket, a három hét alatt pedig 15 millió feletti nézőszámokat rögzítettek az elmúlt években.
Elképzelhető, hogy ez is közrejátszik abban, hogy az európai vállalatokkal ellentétben az amerikai cégek úgy nyilatkoznak, kitartanak a sport pénzelése mellett. Így nyilatkozott a világ legnagyobb sportszergyártója, a Nike és a Lance Armstrong miatt a sportág támogatása mellett döntő Discovery Communications is. De nem fordul el a biciklistáktól a legnagyobb sztárját (Ivan Basso) szintén doppingügy miatt nélkülöző kaliforniai számítástechnikai cég, a Computer Sciences, amely a CSC csapat névadó szponzora.