A megegyezés, amelyet több mint három órás egyeztetés után délután 4 órakor írták alá, tisztázza a béremeléssel, a jutalmakkal és a juttatásokkal, valamint a munkakörülményekkel kapcsolatos kérdéseket, derül ki az mfor.hu-hoz eljuttatott közleményből.
Ennek értelmében a repülőtéri üzemanyag- kiszolgálásban (RÜK Kft.) dolgozók 2006. január 1-jével visszamenőlegesen 4,5 százalékos alapbéremelésben részesülnek.
A Kft. sikeres értékesítése esetén a munkavállalók további 2 heti bérnek megfelelő jutalmat kapnak, feltéve, hogy sztrájkkal, sztrájkfenyegetéssel és egyéb tiltakozással nem veszélyeztetik az üzletág értékesítését. (Mint ismert, a RÜK Kft.-t 2005 decemberében adta el a Malév a BA Rt.-nek.)
A szakszervezetek beleegyeztek abba is, hogy 2006-ban nem lépnek sztrájkba, amennyiben a BA betartja a megállapodást, és nem módosítja egyoldalúan a munkarend, valamint a munkaidő-beosztás jelenlegi rendjét. A mintegy 70 munkavállalót érintő paktummal lezárultak az LDFSZ-szel március 24-én megkezdett sztrájktárgyalások.
"A megegyezés nyomán végre a fenti szakszervezet által képviselt dolgozók is megkaphatják fizetésemelésüket - azt, amiben kollégáik már február óta részesülnek" - kommentálta a lépést Stewart Wingate, a BA Rt. kijelölt vezérigazgatója.
Mint ismert, a BA-nak a Ferihegyen működő hat szakszervezet közül öttel (RMGSZ, Fortisz, RFDFSZ, JESZ, RÜDSZ)
már február elején sikerült megállapodniaa bérfejlesztésről és az átszervezésről. Az egyezség kialakította a vállalat átalakításának kereteit, melynek jegyében történik majd a létszámcsökkentés, illetve a társaság egyes üzletrészeinek értékesítése. A legutóbbi hírek szerint a következő három évben
a munkavállalók 18 százalékátólválna meg a repülőtér.
Menedzsment Fórum