1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Tisztességtelenül befolyásolta a fogyasztókat a GfK Hungária Piackutató Kft. azzal, hogy a Klubrádióban, valamint saját internetes honlapján magát Magyarország vezető piackutató vállalkozásának nevezte - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A cégnek nem kell bírságot fizetnie.

A GVH a piackutató cég Klubrádióban elhangzott reklámjai ("A gazdasági híreket a GfK Hungária Kft., Magyarország vezető piackutató intézete támogatja."), illetve saját honlapján elhelyezett egyik állítása ("A hazai piacon is vezető pozíciónk számokban kifejezve") miatt indított eljárást.

A GVH szerint az éves beszámolót figyelembe véve a cég 2006 június első hetében már nem volt piacvezető, de a szpotokban még ekkor is ez hangzott el. A piackutató honlapján is azt hirdette, hogy az első helyen áll, de 2006. június elseje után ez már nem volt igaz - áll a jelentésben.

A versenyhivatal ugyanakkor nem büntette meg GfK-t, mert mire a versenyfelügyeleti eljárás megindult, a cég már megváltoztatta a reklámokat.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!