3p

Egyre gyorsabb ütemben nő a hazai felszámolások száma, az elmúlt évek adatait figyelve kijelenthető: messze még a válság tetőzése - derült ki az Opten Informatikai Kft. adataiból.

2009 második negyedévében háromszor annyi teljesítmény esett ki a magyar gazdaságból a felszámolások miatt, mint 2007 elején - mondta el a csütörtöki sajtótájékoztatón Dr. Csorbai Hajnalka stratégiai igazgató, az Opten szakembere.

Júniusban 1205 céggel szemben indult felszámolási eljárás, míg májusban még 1330, ám a tavalyi év azonos időszakához képest ez is 35 százalékos növekedés. A felszámoláshullám még emelkedőben van, amit jól mutat, hogy amíg az első félévben 22 százalékos volt a növekedés 2008 első negyedévéhez képest, addig a második negyedévben a növekedés már 39 százalékos.

Az Opten adatai azt mutatják, hogy növekszik a felszámolási eljárás alá vont cégek átlagos mérete is, egyre több milliárdos árbevételű cég megy tönkre, ami a felszámolások számának további gyors emelkedését vetíti előre, hiszen ezek a bedőlt cégek sok alvállalkozót, beszállítót és hitelezőt hagynak maguk mögött kifizetetlen számlákkal. A félév egészében összesen 7391 céggel szemben indult felszámolási eljárás, ez 30 százalékkal több a tavalyinál.

A felszámolások növekedése egyébként minden fronton megfigyelhető, nincsenek nyertes szektorok - mondta el Csorbai Hajnalka. Idén a felszámolások száma elérheti a 17 ezret a tavalyi 11 és félezer után, a gazdaság legkorábban a jövő év második felében találhat magára.

Ugyancsak gyorsan nő a végelszámolások száma is. Az első félévben 6680 cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok, tavaly június végéig viszont csak ötezerről. A növekedés a félév egészét tekintve éppen egyharmados, de itt is igaz, hogy a második negyedévben sokkal gyorsabban, 44,5 százalékkal emelkedett az eljárások száma.

A válság miatt idén megtorpant a cégalapítási kedv is. Az Opten statisztikái szerint korábban soha nem volt példa arra, hogy az új cégek száma több hónapon keresztül csökkent volna. Most azonban ez a helyzet állt elő, idén az első félévben 23964 céget, a tavalyi azonos időszakinál öt százalékkal kevesebbet regisztráltak.

A szakértő szerint hibás gazdaságpolitikai lépés, hogy segítjük a cégalapítást, csökkentjük az alaptőkét, és egy órán belül lehet céget alapítani. A szakember szerint a magyar gazdaságnak le kell tisztulnia, nem működhet 560 ezer társas vállalkozás, amikor alig nyolc százalékuknak haladja meg az árbevétele a százmillió forintot. Hazánkban a cégek tulajdonosai 95 százalékban kizárólag magánszemélyek. Az új cégek csaknem háromnegyedét olyan személyek alapítják, akiknek korábban is volt vállalkozásuk. A felszámolt cégek tulajdonosainak több mint fele azonnal visszatér egy új saját társasággal a gazdaságba. A szakember szerint ez is nagyon hátrányos, és több évig tartó automatikus cégalapítási eltiltással kellene sújtani a vállalataikat felelőtlenül felszámolásba kormányzó vezetőket.

Fokasz Oresztész

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!