2p

A technikai részvények befektetői szerint nem kell elkeseredni a Nasdaq 60 százalékos árfolyamesése miatt: minden új technológia meggyökeresedését hasonló, rapszodikus változások előzték meg.

Több száz dot-com cég ment csődbe, a kockázati tőke elapadt, de elemzők szerint még az óriási arányú árfolyamvesztés sem azt jelenti, hogy az új technológiának befellegzett. Mike Rosenfelt, aki évek óta technológiai részvények befektetésével foglalkozik, a WiredNews riporterének elemezte a jelenlegi helyzetet. Rámutatott arra, hogy a most tapasztalt visszaesés nem példa nélküli. A 80-as években közel félszáz cég versenyzett egymással a személyi kompjúterek gyártásában, de pár év múlva már csak néhányuk tudott talpon maradni. Minden igazán jelentős technológiai felfedezést hasonló eufória, majd mély kiábrándultság követ, és eltelik néhány év, amíg az új módszerek elnyerik valódi helyüket.

Senki nem vitathatja, hogy az információszerzés módszere mára teljesen globalizálódott. Az internet segítségével gyorsan hozzájutunk olyan adatokhoz is, amelyeket másképp nem tudnánk elérni. A lényeges szemléletváltás tehát megtörtént, most a dot-com cégeken a sor, hogy a „klasszikus” gazdasággal összefogva megbízható, követhető és nyereséges modellt alakítsanak ki. Nem volt haszontalan a nagy dot-comos véráldozat sem. Kialakult egy olyan információs gerinchálózat, ami a további növekedést biztosítja. Rosenfelt szerint több milliárd dollárt tartanak készenlétben a kockázati tőke befektetői, és újra technológiai részvényeket vásárolnak, amint a helyzet javulni kezd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!