2p

Napokon belül megérkezik Budapestre a kettes metró vonalára gyártott Alstom Metropolis szerelvény prototípusa - tudta meg az MTI pénteken, városházi forrásokból.

Tájékoztatásuk szerint január végétől folyamatosan szállítják az új járműveket, amelyekből összesen 22 darab, ötkocsis szerelvényt vettek. A négyes metró első szakaszára vásárolt 15, hasonló típusú, egyenként négykocsis szerelvénnyel együtt összesen 215 millió euróba, 65 milliárd forintba kerülnek a járművek.

A tesztprogram elfogadása után a BKV próbapályáján megkezdhetik a fékberendezések és az áramszedők próbáját. A BKV és az Alstom szorosan együttműködik a Nemzeti Közlekedési Hatósággal, hogy április végére kiadják a végleges típusengedélyt.

Az első szerelvény a típusengedély megszerzése után kerül a BKV tulajdonába, addig az Alstomé marad. Az úgynevezett második prototípus szerelvényei január végén és február első hetében érkeznek. A végleges típusengedély kiadása után forgalomba áll az első szerelvény.

A BKV 2006. május 30-án kötött szerződést a kettes és a négyes metró Alstom-szerelvényeinek gyártására. Az Alstom az előzetes típusengedélyt még 2007-ben késedelmesen tudta beszerezni.

Ezt követően, még az első prototípus franciaországi tesztelése előtt, a közlekedési hatóság fenntartásokat fogalmazott meg, például a jármű homlokfali menekítő ajtaja miatt. Ezért a szakhatóság nem adta meg a végleges típusengedélyt, és nem járult hozzá a tesztek megkezdéséhez sem.

Az előzetes típusengedély csúszása miatt az Alstom nem tudta teljesíteni a szállítási határidőket. A kettes metróra az első szerelvényt tavaly májusban kellett volna leszállítania. Az MTI városházi információi szerint a BKV emiatt hárommilliárd forint kötbért követelhetne, de ennek jogosságát az Alstom vitatja.

Szerintük inkább nekik járna még 15 millió euró többletköltségként. A két cég között zajlik az egyeztetés ez ügyben. A szerződés szerint egyébként a típusengedély beszerzése az Alstom feladata, amihez a BKV segítséget nyújt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!