2p

A banner hirdetések megítélése a mai CT alapú hirdetési eszközök között erősen romlott. Sokan vélik ugyanis azt, hogy az AdView alapon eladott kampányok megtérülése kétséges és nehezen mérhető. Erre problémára igyekszik megoldást találni az Analytics új, még pubilkusan nem is elérhető Rich Media Assisted Conversions funkciója.

Mindannyian beláthatjuk, hogy hasznos lenne egy olyan megoldás, ami a banner megtekintéseket is mérni tudná, és a konverziós csatornákban megjeleníthetővé tenné. A banner kattintások most is láthatók, de mivel a bannerek esetében képes hirdetésekről beszélünk jó lenne látni, hogy a képi üzenet megtekintésének milyen hatása van a vásárlóinkra.

Igazság szerint erre a problémára már létezik megoldás: Bánóczi Zoliék körülbelül egy éve készítettek egy Multi Channel AdView névre keresztelt megoldást, ami képes az Analytics jelentései között megjeleníteni a bannerek megtekintéseit is. Ehhez hasonló eszköz fejlesztésébe kezdet most bele az Analytics is.

Mielőtt nagyon megörülnénk, azért fontos megjegyezni, hogy az Analytics hivatalos eszköze egyelőre csak a Google Display Network (GND) által megjelenített bannerek mérésére lesz alkalmas. Ezzel szemben az AALL csapata által fejlesztett eszköz bármilyen rendszerben és ügynökség által kezelt kampányba beilleszthető. Az ő megoldásuk viszont egyelőre szintén nem publikus.

A korlátozások ellenére a szintén a napokban megjelent attribúciómodellezéssel kiegészülve ez is egy rendkívül hasznos eleme lesz az Google Analytics szolgáltatásainak.

Németh Attila
SEOaudit
seoaudit.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!