2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Korábbi döntését módosítva átmenetileg elhalasztotta két üzemében tervezett, több mint egymilliárd forint értékű technológiai fejlesztését a Zalakerámia Zrt. A döntésnek nemcsak pénzügyi, hanem stratégiai okai is vannak, ezért az egyik üzemrész kapacitását hamarosan bővítik.

A cég még szeptemberben döntött a főleg hitelekből finanszírozott és most elhalasztott fejlesztésről. A Romhányban és Tófejen tervezett technológiai fejlesztés leállításának csak kisebb részben vannak pénzügyi okai, sokkal inkább a cég stratégiaváltása miatt döntött most így az igazgatóság - tájékoztatta az MTI-t a társaság vezérigazgatója. Márton Péter elmondta, hogy az eredetileg hosszabb távra szánt technológiai fejlesztéseket a cég rövid távú, a változó piac igényeihez gyorsabban alkalmazkodó üzletpolitikával váltja fel.

"Az igazgatóság új döntése, hogy egyelőre a társaságon belüli termelő kapacitások átcsoportosításával, illetve a falicsempéket előállító tófeji gyár évi 20 százalékos, azaz 800 ezer négyzetméternyi termelésbővítése révén elégítjük ki a piaci keresletet" - közölte a vezérigazgató.

A tervek szerint legkésőbb februártól már több mint 4 millió négyzetméternyi falicsempe kerül ki cég zalai üzemeiből, miközben 40 termékcsaládjuk jelentős része új designnal és megnövelt méretválasztékkal kerül majd piacra.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!