2p

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 10 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a TIENS Hungary Kft.-re, mivel az megvezette vásárlóit. A tanács eltiltotta a további jogsértéstől a forgalmazót, illetve arra kötelezte, hogy termékforgalmazói és fogyasztói körében tegye közzé a határozat jogsértést megállapító részét.

A vizsgálat megállapította, hogy a TIENS Hungary Kft. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy az általa multi level marketing rendszerben értékesített különféle termékeknek betegséget megelőző, kezelő, illetve gyógyító hatást tulajdonított.

Az eljárás tárgyát a TIENS Hungary Kft. által forgalmazott élelmiszerekre (étrend kiegészítőkre), kozmetikumokra, valamint műszaki cikkekre vonatkozó állítások képezték, melyek a TIENS Hungary Kft. termékeinek gyógyhatást tulajdonított.

A TIENS Hungary Kft. tevékenysége az 1992-ben Kínában alapított anyacége által gyártott termékek multi level marketing (MLM) rendszerben szervezett termékforgalmazókon ("független tanácsadókon") keresztül való eljuttatása a végső fogyasztókhoz.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
36 millióra büntette a GVH a Tescót
Egy illúzióval kevesebb a gyógyító Colgate pasztáról
12 milliós Kika-büntetés megtévesztés miatt
Jogsértés miatt kell visszavonni egy magyar reklámot

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!