Magyarországon a helyzet sokkal mostohább, mint a szigetországban.
Tízből nyolc munkavállaló elégedetlen az új szabályozással, derült ki egy kormányzati felmérésből. Sokaknak a rugalmas munkavállalás következtében csökken a fizetése, vagy rosszabb munkahelyi státuszba kerülnek.
Az új szabályozás értelmében a hat év alatti gyereket nevelő szülők változtatást kérhetnek munkarendjükben, beleszólhatnak az időbeosztásukba, illetve a munkavégzés helyszínébe, amennyiben már hat hónapja dolgoznak egy helyen. A cég csak akkor utasíthatja el a munkavállaló igényét, ha valamilyen nagyon komoly gazdasági indokot tud felhozni.
Azok az alkalmazottak, akik valamilyen igényt benyújtottak a szabályozás elfogadása óta, az esetek 66 százalékéban tudtak élni a jogukkal, és 25 százalékban utasították vissza kérelmüket. Sok megkérdezett, kisgyermeket nevelő anya és apa nem is meri benyújtani az igényét, mert úgy véli, úgyis talál okot az elutasításra felettese.
A megkérdezett szülők 25 százalékának javultak a munkakörülményei, 27 százalék viszont a helyzet romlását tapasztalta. Sokan attól félnek, ha élnek a törvény adta lehetőségekkel, és a napi nyolc órás munkaidő helyett mást választanak, akkor a munkaadó ezt alacsonyabb fizetéssel viszonozza, vagy pedig más téren kerülnek hátrányba. A teljes állást és a túlórázást választják, vagy pedig teljesen feladják a munkájukat.
Nagy-Britanniában a Fathers Direct szülők jogait védő szervezet most kérelmezi, hogy a kormány a GYES-t emelje a munkabér 90 százalékára. Jelenleg a szülőknek kötelezően járó segély száz font hetente.
Magyarországon a szabályozás nem védi az óvodáskorú gyereket nevelő dolgozó szülők jogait, mondta el a Menedzsment Fórumnak Váczi Tímea jogász. A gyermek három éves koráig létezik jogvédelem: éjszakai munkát nem végezhet az anya, illetve az áthelyezését megvétózhatja. A beteg gyerekeket gondozókat pótszabadság illeti meg.
A Munka Törvénykönyve előírása szerint a munkáltató köteles biztosítani a fizetés nélküli szabadságot a munkavállalónak a gyermek harmadik életévének betöltéséig a gyermek gondozása céljából, a gyermek 14. életéve betöltéséig, ha a munkavállaló gyermekgondozási segélyben részesül, emellett a gyermek betegsége esetén tizenkét éves korig. A brit szabályozáshoz hasonló támogatásban azonban a dolgozó szülők nem részesülnek.
(Menedzsment Fórum)
Nem mindenkinek segít a családbarát szabályozás
Nagy-Britanniában az új, rugalmasabb munkaügyi szabályozás szándékai szerint könnyíteni akarja a kisgyerekes munkavállalók életét, ennek ellenére sok családnak nem lesz ettől könnyebb a helyzete.