1p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A francia kormányzat elutasította azt a tervet, hogy magánkézbe adják a a három legnagyobb autópályaüzemeltető céget.

A három cég kezelésében összesen 6700 kilométer gyorsforgalmi út van - jelentette a BBC online, és a pénzügyi tárca kezdeményezte a privatizációt. A tervet azonban megtorpedózta a közlekedési miniszter és a szakszerezetek, így került a kabinet elé a kérdés. A döntés kétesélyes volt a szakértők szerint, hiszen a mérleg egyik oldalán az eladásból remélt 12 milliárd euró állt, amely azonban nem bizonyult végül kellően erős érvnek. A szakszervezetek véleménye szerint ugyanis az autópályatársaságok magánkézbe adása a cégeknél dolgozók munkáját veszélyeztette volna.

A döntés kommentálása során Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök úgy vélte, hogy a fejlesztéshez szükséges tőke kötvénykibocsátásból is finanszírozható. A szakemberek többsége annak a véleményének adott hangot, hogy a francia kormány visszariadt a közlekedést megbénító esetleges sztrájkoktól. Ugyanakkor mutatnak rá elemzők arról sem szabad megfeletkezni, hogy az értékesítésből egyösszegben befolyó összeggel szemben autópályadíjakból a következő harminc évben 39 milliárd euró várható.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!