3p

A Mol-csoport 520,8 milliárd forint (1,87 milliárd dollár) tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei első kilenc hónapban, 12 százalékkal többet az előző év azonos időszakánál - tette közzé az olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Az elemzők által várt 172,8 milliárd forintnál ugyanakkor kevesebb, 150 milliárd forint (576 millió dollár) lett az EBITDA az idei harmadik negyedévben, a tavalyi 163,9 milliárd forintos harmadik negyedévi eredmény után.

A tájékoztató idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki elmondta, hogy az első kilenc hónap után a cégcsoport jól áll a megemelt 2,3 milliárd dolláros, újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDA-cél elérésében. A stratégiai célkitűzések elérése érdekében elindították a Downstream 2022 (DS2022) kezdeményezést, amely további 500 millió dollár EBITDÁ-t eredményez 2022-ig jelentős, több mint 2 milliárd dolláros beruházásokkal együtt - közölte.

A Mol az első félév eredményei alapján módosította idei, mintegy 2 milliárd dolláros EBITDA-várakozását 2,3 milliárd dollárra.

Az elnök-vezérigazgató kifejtette azt is, hogy folytatják az erős szabad cash flow termelést, annak ellenére, hogy a harmadik negyedévben nem sikerült teljes mértékben kihasználni a külső környezet adta lehetőségeket.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült pénzügyi gyorsjelentés szerint az értékesítés nettó árbevétele 1046 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, több mint 8 százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedévben elért 962,3 milliárd forintot. Január-szeptemberben a nettó árbevétel meghaladta a 3000 milliárd forintot, míg az előző év azonos időszakában 2570 forint volt.

A harmadik negyedévi nettó eredmény 47,7 milliárd forint lett a tavalyi azonos időszakban elért 67,3 milliárd forint után. Az első három negyedévre számított eredmény ugyanakkor elérte a 230 milliárd forintot, míg az előző év első kilenc hónapjában 220 milliárd volt.

A kutatás-termelés speciális tételek nélküli EBITDÁ-ja elérte a 49,1 milliárd forintot a harmadik negyedévben. A jelentés szerint az első kilenc hónap során az EBITDA több mint 30 százalékkal nőtt 2016 azonos időszakához képest.

A feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDÁ-ja 70,5 milliárd forint volt, alacsonyabb az előző év azonos időszakában elért 83,6 milliárd forintnál. A jelentés szerint mind a petrolkémia, mind a finomítás hozzájárulása csökkent az alacsonyabb nagykereskedelmi árrések, alacsonyabb saját előállítású termék-értékesítés és rendkívüli eseti tételek miatt. Az üzletág hozzájárulása az első kilenc hónaphoz változatlan, 256,9 milliárd forint.

A fogyasztói szolgáltatások üzletág rekord magas, 34,5 milliárd forint negyedéves EBITDÁ-t produkált a tavalyi 31,1 milliárd forint után, mivel mind az üzemanyag, mind pedig a nem-üzemanyag bevétel tovább emelkedett.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!