2p

A cseh versenyhivatal jóváhagyta, hogy a brit Tesco megvegye a német CS Edeka csoport 27 üzletét Csehországban.

"A Tescónak az Edeka-szupermarketek átvétele után is komoly konkurenciája lesz Csehországban"- indokolta a döntést Filip Vrána, a versenyhivatal szóvivője.

A német Edeka társaságnak összesen 38 szupermarketje van Csehországban. A vállalat vezetése úgy döntött, hogy a csoport a közeljövőben kivonul a piacról, és ezért eladja üzleteit. A Tesco és az Edeka február elején állapodtak meg a tranzakcióról. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a maradék 11 Edeka-szupermarket sorsa.

Jana Matousková, a Tesco szóvivője közölte, hogy a megvásárolt boltokat egy hónapon belül Tesco üzletekké alakítják át.

Az üzlet értékét ugyan nem hozták nyilvánosságra, de a Mladá Fronta Dnes című lap becslésekre hivatkozva nemrégiben azt írta, hogy a Tesco több mint félmilliárd koronát fizet a szupermarketekért, amelyek főleg a kisebb városokban voltak sikeresek. A CS Edeka üzleteinek átlagos nagysága 500 négyzetméter. A társaság bevétele 2004-ben 1,7 milliárd korona volt, a tavalyi eredmények még nem ismeretesek.

A Tesco tavaly már bevásárolt Csehországban, akkor a francia Carrefour üzleteit vette át, miután az úgy döntött, hogy elhagyja a cseh piacot. A Tesco 1996 óta van jelen az országban, jelenleg hat áruházat, 28 hipermarketet és egy szupermarketet üzemeltet. Alkalmazottainak száma meghaladja a kilencezret. Csehországi bevétele 2005-ben előzetes adatok szerint 22 milliárd koronára rúgott, és ezzel az ötödik helyen van a legnagyobb csehországi üzletláncok között.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!