3p

Gazdasági miniszteri szinten egyeztetett Németország és Nagy-Britannia az Opel jövőjével kapcsolatban csütörtökön. Még bizonytalan, hogy a Magna kanadai cég vezette csoport által megszerezhető európai GM-érdekeltség és német, valamint brit üzemeinek sorsa megnyugtatóan rendeződik. Az Opel más befektetők általi megszerzése egyáltalán nem kizárt - tűnik ki a sajtójelentésekből.

A német sajtó csütörtökön azonban már főleg amiatt aggódik, hogy a Magna nagy létszámcsökkentésre készül: a Die Welt című lap úgy tudja, hogy az elkövetkezendő években 11 600 Opel-dolgozót küldene el a jelenlegi összesen 55 ezerből. A fizikai állományból 9500 vesztené el állását. Annak dacára, hogy a munkahelyek megőrzésének feltételével sikerült előzetes megállapodást összehoznia az Opel többségi részének megszerzéséről, az oroszokkal közösen.

Német illetékesek kínai befektetővel is kapcsolatban állnak, hiszen a múlt hónapban egy pekingi járműipari cég is megpályázta az Opelt. Más értesülések szerint szívesen vennének a befektetők között britet is, tekintettel arra, hogy Nagy-Britanniában jelentős gyártóbázisa van az Opel testvérvállalatának, a Wauxhallnak.

Korábbi német sajtóértesülések is úgy látták: egyre több kockázatot rejt magában az Opel megmentéséről született megállapodás, és ezzel párhuzamosan egyre többen bírálják azt. A Der Spiegel című hetilap arról írt, hogy a kiszemelt új tulajdonos, az osztrák-kanadai Magna alkatrészgyártó konszern és a vele szövetkező orosz Sberbank az eredeti szándéknyilatkozattal szemben csak 100 millió eurós magántőkével kíván az üzlethez hozzájárulni, noha eredetileg 500 millióról volt szó.

A közelmúltban létrejött megállapodás azt irányozta elő, hogy az anyavállalat amerikai General Motors (GM) pénzügyi válsága miatt ugyancsak súlyos helyzetbe került németországi, illetve európai Opelt átveszi a Magna, együttműködve a Sberbankkal és az ugyancsak orosz GAZ autógyárral.

Korábban olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint az "új" Opelből a Magna 20, a Sberbank 35 és a GM is 35 százalékkal részesedne, a fennmaradó 10 százalék pedig a kereskedők és az alkalmazottak tulajdonába kerülne. Ezzel szemben a Welt am Sonntag című vasárnapi újság arról írt, hogy mindez egyáltalán nem végleges még, különös tekintettel a Magna és a Sberbank 55 százalékos részvénycsomagjára. Azaz fennáll a veszélye annak, hogy az Opel megmentése a német államnak az eredetnél jóval több pénzébe kerülne. A kormány eddig egy 1,5 milliárd eurós áthidaló hitelt ígért.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!