A tavalyi első félévhez képest a működő cégek száma csak szerény mértékben emelkedett, így romlott a felszámolt vállalkozások számát a működő cégekhez viszonyító mutató. Míg 2005 első felében a működő cégek 0,82 százaléka került felszámolás alá, addig 2006-ban ugyanez az érték már 0,88 százalék volt.
Ez a legmagasabb érték az Opten 1996-tól vezetett adatsorában, így feltételezhető, hogy a mutató az év végére meghaladja majd a 2003-as 1,66 százalékos rekordot is. A csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárás alá került cégek aránya szintén nőtt, júniusig elérte a működő cégek számának 1,4 százalékát.
Csökken a vállakozási kedv
Az adatok romlásában szerepet játszik a vállalkozási kedv megtorpanása is. A 2006 első felében már közzétett adatok csökkenést vetítenek előre, vélhetőleg erősen lelassul a működő vállalkozások számának növekedése - áll az Opten tanulmányában.
Hozzáteszik: ez nem feltétlenül kedvezőtlen jelenség, mert Magyarországon szinte minden ágazatban lényegesen több cég működik, mint a fejlettebb országokban, és ez rányomja a bélyegét a magyar cégek tőkeellátottságára és versenyképességére is.
Szigorúbb az APEH
Tavaly márciusig negyedévente általában néhány száz cég ellen indítottak végrehajtást, azóta viszont 5-6 ezer is jut egy-egy negyedévre. A jelenség mögött valószínűleg az APEH korábbinál következetesebb fellépése húzódik meg, mivel 2006 második negyedévében a végrehajtások többségénél az adóhivatal volt az elrendelő fél - áll a közleményben.