2p

November elsején indul a téli közmunkaprogram, amelybe a kormány 200 ezer embert szeretne bevonni, ebből 100 ezer ember képzést kap majd - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Czomba Sándor jelezte: a téli közmunkaprogram április 30-ig tart majd. A tervek szerint 100 ezer embert 6 órás közfoglalkoztatásba vonnak be, a másik 100 ezer pedig napi 4 órában képzésben részesülne. Itt a 8 általánost végzettek a fő célcsoport, hiszen a regisztrált álláskeresők 60 százaléka közülük kerül ki; ők alapkompetencia fejlesztést kapnának, de az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmákat is el lehet sajátítani a közmunkaprogram keretében - mondta az államtitkár.

Czomba Sándor kiemelte: a téli közmunkaprogramot is azokra a megyékre - például Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg - összpontosítják, amelyekben egyébként is magas a közfoglalkoztatottak száma.

A téli közmunkaprogram képzési "lábát" 24 milliárd forintos európai uniós támogatásból finanszírozzák majd - ismertette.

szerk.: a téli közfoglalkoztatás anyagi vonzatával már az mfor.hu is foglalkozott korábban, az NGM-től akkor kapott válasz szerint összesen ez a program 43 milliárd forintba fog kerülni (24+19 milliárd), a bevont 200 ezer személlyel pedig látványosan sikerül majd kozmetikázni a téli munkanélküliségi adatokat

MTI /mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!