Ma reggel 58 autóbusszal kevesebb volt a garázsból ki nem adott járművek száma, és a gyors intézkedések eredményeként „csak” 150 autóbusz nem állt forgalomba, ugyanis az azonnal javítható hibák kiküszöbölése, hiányok pótlása a helyszínen megtörtént. Mindezek következtében 30 vonalon jelentős mértékben javult a közösségi közlekedés színvonala. Az úgynevezett kontroll csoportok tevékenysége máris érezhetően akadályozza a munkalassítási folyamatot, áll a BKV közleményében.
Kirúgott dolgozók
A cég szerint két járművezetőt azonnal elbocsátottak, további hat menesztés folyamatban van. A Műszaki Igazgatóság területén – a hatékonyabb munkavégzés érdekében – hat vezetőt (üzemvezető, szolgálatvezető, művezető) áthelyeztek. Több olyan vizsgálat indult, mely a műszaki feltételek és bizonyos hibák eredetét vizsgálja, ezek eredménye később várható. A BKV folytatja a szuper kontroll csoportok alkalmazását, amelynek költségvonzata nincs, hiszen a 200 ember átirányítása belső átcsoportosítással történt.
A LIGA Szakszervezetek felháborítónak tartják a BKV módszerét, amellyel a kollektív szerződés nélkül maradt buszvezetőket megfélemlíti, és felszólítja a menedzsmentet, hogy a felmondással illetve fegyelmivel sújtott munkavállalók jogviszonyát haladéktalanul állítsa helyre - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
A BKV tegnap este jelentette be, hogy szuper kontroll csoportokat hoz létre azzal a céllal, hogy minél hamarabb és minél hatékonyabban véget vessen a közlekedési káosznak. Ezek feladata az autóbuszok műszaki állapotának felmérése a forgalomba kiálláskor, majd annak összehasonlítása a garázsba álláskor tapasztalható állapottal. Ettől az intézkedéstől az indokolatlan szolgálatfelvétel-megtagadások és az esetleges rongálások csökkenését várják.
Ma sem sikerült megállapodni
A kimaradások és késések hátterében a menedzsment és a munkavállalók közötti bérvita áll. A felek ugyanis nem tudtak megállapodni az év végén lejáró kollektív szerződés szövegéről, ezért 2010. január 1-jétől a cég a munka törvénykönyve szerint működik. Emiatt - nyilatkozták akkor szakszervezeti vezetők - olyan változás áll be a BKV-nál, amit már az utasok is érezni fognak: borulhat a teljes menetrend is.
A BKV szerint dolgozói a kollektív szerződés megszűnését követően is rendelkeznek érvényes munkaszerződéssel, amely tartalmazza a munkaviszony legfontosabb elemeit, így a cég szerint erre hivatkozva nem lehet befolyásolni a közösségi közlekedés színvonalát.
A megállapodás hiánya miatt a szakszervezetek január 12-től határozatlan idejű sztrájkot hirdettek. A mai egyeztetések sem vezettek eredményre, a felek várhatóan pénteken ülnek újra tárgyalóasztalhoz.
Menedzsment Fórum