Az üvegházhatású gázok kibocsátása Észak-Amerikában 11 százalékkal nőtt 1990 és 1998 között, míg Európa közel 5 százalékos csökkentést mutatott fel. A vízfelhasználás 2020-ig Közép-Európában nőhet a legdinamikusabban.
A szén-dioxid-kibocsátás az OECD-tagállamokban 33 százalékkal nőhet 2020-ig, míg a szervezeten kívüli országokban csaknem megduplázódhat -- ad időszerű elemzést a szervezet azután, hogy az Egyesült Államok gyakorlatilag felmondta a kiotói egyezményt. A megállapodásban vállaltak teljesítéséhez szénadóra, a támogatások megszüntetésére és hatékony szennyezéskereskedelemre lenne szükség.
Az éghajlatváltozás mellett az ózonréteg elvékonyodása és a vízkészletek szűkössége lehet a jövő nagy problémája. Az egy főre jutó vízfogyasztás Közép-Európában több mint 25 százalékkal nőhet 2020-ig, miközben az Egyesült Államokban máris közel tízszerese például a dániai átlagnak.
Az OECD-országoknak 20-40 százalékkal kellene csökkenteniük szén-dioxid-kibocsátásukat a prognózisban vázolt forgatókönyvhöz képest a kiotói célok elérése érdekében. A szervezet kutatói által felállított modellben folyamatosan növekvő, a széntartalmat terhelő értékadóval számoltak, mely az adó felszámítása előtti ár 50, 40, illetve 30 százalékára emelkedne rendre a szén, a nyersolaj, illetve a földgáz esetében. Egy ilyen mértékű adó és a környezetet üvegházhatású gázokkal szennyező tevékenységekhez nyújtott állami támogatások teljes megszüntetése sem lenne elég a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez, ám az csupán 3 százalékkal emelkedne 2010-ig az 1990-es szinthez képest. A támogatások megszüntetése és az adóztatás bevezetése együttesen más szennyezések csökkentésének is hatékony eszköze lehetne.
A szennyezési jogok nemzetközi kereskedelme megfelezhetné a szennyezéscsökkentés költségeit. Ehhez a nemzeti kereskedési rendszerekben kell megoldani előbb olyan problémákat, mint a jogok allokálása a rendszer indulásakor, vagy a nem ipari eredetű kibocsátás kezelése.
Az OECD a földgázfelhasználás több mint 60 százalékos növekedésével számol. Éghajlati szempontból aggasztó, hogy a szén fogyasztása gyorsabban nőhet még az olajénál is az olajkészletek lassú kimerülése következtében. Leglassabban a megújuló források használata terjedhet, míg az atomenergia terén egyenesen csökkenéssel számol a szervezet.
A közép-európai térség, mely az átmenet mellékhatásaként az európai szén-dioxid-kibocsátás és vízfogyasztás csökkenéséhez is hozzájárult, a következő két évtizedben messze a leggyorsabban növelheti egy főre jutó vízfelhasználását. Ez ma még a nyugat-európai átlagtól is elmarad.
Az egy főre jutó édesvíztartalékok évi 17 ezerről 7300 köbméterre csökkentek 1950 és 1995 között. A vízszűke mintegy 25 fejlődő ország 250 millió lakosa számára súlyos problémává válhat 2020-ig. Az OECD biztonsági kockázatokat hordozó problémának tekinti a vízkérdést, mely a következő években konfliktusok forrása lehet egyes határfolyók és -tavak partjain. Bár az OECD-t még nem érinti a vízhiány, nagyobb takarékosság szükséges az öntözővíz felhasználása terén. A mezőgazdasági szennyezés egyre nagyobb veszélyt jelent a felszín alatti vízkészletekre, melyek egy része ivóvízként is felhasználható. Az ebből a forrásból származó nitrogénszennyezés több mint negyedével nőhet az OECD-tagállamokban 2020-ig.
Olcsón elérhetők a kiotói célok
Az évi globális GDP 0,1 százalékába kerülne a klímaegyezmény céljainak megvalósítása a szennyezési jogok hatékony nemzetközi kereskedelmével -- áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss környezeti kiadványában.
