2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Bétex Rt. internetes áruházat hozott létre több mint 20 millió forintos beruházással, amelyhez gvop-pályázaton is nyert forrást. A vállalat szerint a hazai internetes szokásokat figyelembe véve, az első évben legfeljebb a forgalom 2-3 százalékát tudja majd elektronikus úton bonyolítani, írja a Világgazdaság.

Az érdeklődést növelheti, hogy az új site a lakberendezési tanácsok mellett a tervezéshez is ingyenes szoftvert kínál az ügyfeleknek. Emellett kiskereskedelmi partnereik számára is új értékesítési csatornaként szolgál.

A cég megkezdte legrégebbi, Budapesten a Lehel úton lévő egysége átépítését is. Az ősszel nyíló, 2200 négyzetméteres lakástextil-áruházban az ország legnagyobb szőnyegüzlete kap helyet.

A társaság bevezette üzleti stratégiájába a kevés kötöttséget tartalmazó franchise-rendszert, ezzel ismét megjelent a nagykereskedelmi piacon. Ezáltal a külföldi szállítóknál a korábbinál is versenyképesebb árakat képes elérni, ugyanakkor ingyenes lakberendezési tanácsadás és házhoz szállítás, valamint szalonvarroda szolgáltatásokat is nyújt. A Bétex tavaly közel 50 százalékkal növelte forgalmát, mely elérte az 1,2 milliárd forintot, olvasható a Világgazdaságban.

Kapcsolódó anyagok:
Budapesten fejleszt a Bétex
500 millió forintos textiláruház nyílt az M7-esnél

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!