2p

Az állam ne vissza nem térítendő támogatással járuljon hozzá a lakóépületek energetikai felújításához, hanem hozza létre a Nemzeti Energiahatékonysági Alapot, amely önrész nélküli, kedvezményes kamatozású hitelt nyújtana erre a célra - javasolja a MEHI.

Magyar Energiahatékonysági Intézet Nonprofit Kft. a Nemzeti Energiahatékonysági Alap felállítását javasolja a kormánynak. Ilyen alap Szlovákiában, Bulgáriában és a balti államokban már évek óta működik - áll a közleményben.

A MEHI annak kapcsán javasolta ezt, hogy a fejlesztési tárca július 12-én pályázatot jelentetett meg társasházak energiahatékonysági felújítására, fűtéskorszerűsítésére és a megújuló energiaforrás-felhasználásuk növelésére. Ebben a pályázatban a teljes támogatás 830 millió forint, amelyből lakásonként félmillió forintos támogatással számolva mintegy másfélezer lakás felújítása finanszírozható, ha a támogatás aránya 50-60 százalék közötti.

Ez az összeg az igények fél ezrelékét elégíti ki, és a MEHI számítása szerint így 660 évig tartana a lakásállomány felújítása. A közlemény kitér arra is, hogy a hiányzó forrásokat hatékonyan egészíthetné ki az idei költségvetésben 5,2 milliárd forinttal szereplő Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer (ZFR).

Ezt a pénzt az éghajlatváltozás elleni harc - így például az energiahatékonysági beruházások - finanszírozására kell fordítani. A ZFR-rel kapcsolatban a fejlesztési tárca még februárban azt a tájékoztatást adta a MEHI-nek, hogy az arról szóló jogszabály elkészítése folyamatban van - olvasható a közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!