2p

Forgalma alapján a világ harmadik számú médiavállalata a Comcast felvásárlási ajánlatot tett a Walt Disney társaságra. Az ajánlat összességében 66 milliárd dollárról szól.

Az ügyletet nagyrészt részvénycserével valósítanák meg, minden egyes Disney részvényért 0,78 "A" sorozatú Comcast részvényt adva. Az ajánlat a tőzsdei árakat figyelembe véve mintegy 5 milliárd dollár prémiumot tartalmaz. Az ajánlatról beszámoló hírügynökségek egyelőre nem tudták megszólaltatni a Walt Disney illetékeseit. Az AP beszámolója szerint ugyan korábban Michael Eisner a Disney elnök-vezérigazgatója elzárkózott az elsőszámú amerikai kábeltelevíziós hálózattal való együttműködéstől.

A 66 milliárdra tartott ajánlat a beszámolók szerint magába foglalja a Disney hiteleit is. A rajzfilmjeiről ismert médiacég jelenlegi tulajdonosai a fúziót követően, az új vállalat részvényeinek 42 százalékát kapnák meg.

A beszámolók szerint az ajánlat időzítése igen tudatos, hiszen a jelenlegi menedzsment meglehetősen bizonytalan helyzete miatt nem biztos, hogy elutasításuk ellenére sikertelen lesz az ajánlat. A külső problémákat jelzi többek között, hogy az elmúlt években több, igen sikeres rajzfilmet készítő Pixarral a az idei év elején szakított a Disney. Emellett komoly belső harc is stapasztalható, a márciusban tartandó közgyűlésen ugyanis a Disney család tagjai hatalomváltást szeretnének a cég élén, és a bizonytalanságokat látva a jelenlegi tulajdonosok könnyen lehet, hogy az esetleg ellenségesnek minősített felvásárlási ajánlattal is élni fognak.

A 2002-es forgalmi adatokat figyelembe véve az esetlegesen létrejövő új vállalat közvetlen kihívójává válna a Time Warner birodalomnak. A korábbi számokat figyelembe véve ugyanis csupán néhány milliárd dollár lenne a különbség az éllovasok között.

Kapcsolódó anyagok
Pixar és Disney: vége a közös sikertörténetnek
Hatalmi harc a Disney-nél: elnöki levél a részvényeseknek
A világ legnagyobb médiabirodalmai
Médaióriás született - lezárult a Vivendi Universal ügy

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!