„Hadüzenet” – tömören így jellemezte Orbán Viktor azt az uniós tervet, amelyet az idei utolsó EU-csúcson szeretett volna elfogadtatni a tagállamokkal az Európai Bizottság, és amelynek a lényege az volt, hogy egy jóvátételi hitel keretében, az EU-ban befagyasztott orosz vagyon felhasználásával finanszírozzák Ukrajna sürgős pénzügyi szükségleteit.
Bár a miniszterelnök szóhasználata meglehetősen vad, az igaz, hogy a brüsszeli terv minimum vitatott volt, és még nyugati elemzők egy része is – jogi szempontból mindenképp – határesetnek tartotta.
Hiszen kissé leegyszerűsítve mégiscsak arról lett volna szó, hogy egy állam törvényesen tartott vagyonát a nemzetközi jogon kvázi felülemelkedve elveszik, és odaadják egy másik országnak.
Ez még akkor is necces, ha Oroszország a katonai agresszor, és az elvett vagyont később visszafizetné Ukrajna, amennyiben Moszkva háborús kártérítést fizet neki.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
Nem csoda, hogy Orbán Viktor ebben a csatában nem maradt egyedül: többek között Szlovákia, Olaszország és főleg Belgium fejezte ki aggályait a tervvel kapcsolatban. A belgák – náluk van az uniós befagyasztott vagyon túlnyomó része – főleg amiatt aggódtak (nem ok nélkül), hogy Oroszország egy per során óriási kártérítést hajthat be rajtuk, hiszen hagyták „elkobozni” a náluk lévő orosz pénzt, kötvényeket vagy éppen ingatlanokat.
Érdekes módon – legalábbis lapcsoportunk, a Klasszis Média tudósítójaként ez volt a benyomásom a mostani EU-csúcson – a Bizottság az utolsó pillanatig bízott abban, hogy sikerül megfelelő garanciákat kínálni Belgiumnak, és így zöld utat kap majd a terv. A csúcs estéjén is keringtek olyan hírek a sajtóközpontban, hogy már megszületett a megállapodás, és csak a „szövegezés” van hátra.
Hajnali 2-3 órára aztán kiderült, hogy ez fake news volt: az orosz vagyon felhasználásának a terve elbukott.
Bart de Wever belga miniszterelnök szerint a garanciákban között túl sok volt a tágan értelmezhető rész, így az nem volt elfogadható – és végül „győzött a racionalitás”.
Ez egyébként a lényegét tekintve igaz is. A jóvátételi hitellel az EU nagyon veszélyes vizekre tévedt volna – nemcsak jogilag, hanem politikai szempontból is. Átlépte volna a Rubikont, és előre nehezen belátható jellegű és mértékű reakciókra késztethette volna Oroszországot – még ha hadüzenetről nyilván túlzás is beszélni.
Ukrajnát persze így sem hagyták magukra a tagállamok: az EU 90 milliárd eurós, az uniós költségvetés által fedezett hitellel biztosítja Kijev pénzügyi szükségleteinek nagy részét a következő két évben. Ez a megoldás a magyar kormány számára is elfogadható volt, azzal a feltétellel, hogy neki ebben nem kell részt vennie. Ugyanerre az álláspontra helyezkedett a Robert Fico vezette Szlovákia és a Cseh Köztársaság, ahol a közelmúltban vette át a kormánybotot Orbán Viktor közeli szövetségese, Andrej Babis.
Bárhogy is forgatjuk, a hitelnyújtás politikailag és jogilag is jóval tisztább, észszerűbb lépés az orosz vagyon elvételénél.
Igaz, Moszkvát így is a kasszához kérik majd: a kiszivárgott hírek szerint a most megszavazott hitelt az Oroszország által fizetendő háborús kártérítésből kell majd visszafizetnie Ukrajnának. Ha véget ér majd a háború. És ha a Kreml is így gondolja. Ezt nem igazán nézzük ki a jelenlegi orosz vezetésből.
Összegezve: a nagy brüsszeli dráma elmaradt, és igazából mindenki elégedett lehet. Az EU megkímélte magát egy nagyon kockázatos lépéstől, Ukrajna pedig megkapja a szükséges forrásokat.
A magyar kormányfő – sok-sok év többnyire magányos, maximum a lengyelekkel közös csatározása után – most néhány szövetségesre lelt. Ettől persze szörnyűséges Ukrajna-politikája egy leheletnyivel sem lett jobb, továbbra is kakukktojásnak számít az uniós kormányfők között, és igazi szövetségeseket most is maximum szűkebb térségünkben találhat. Ha egyáltalán.
A rovat többi cikkeit itt olvashatják.
