2p

2018-ra széles sávú internetnek kell lennie minden magyar háztartásban, ez a kormány egyik célja a következő négy évre - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Csanádalbertin.

Lázár János az ötszáz lakosú Csongrád megyei településen, a községházán rendezett lakossági fórumon, mintegy száz ember előtt azt mondta, hogy nem lehet annyi buszjáratot indítani vagy olyan közel hozni a szolgáltatásokat a kistelepülésekhez, amely versenyképes lenne az infokommunikációs technológiával.

A világháló használatához szükséges eszközök egyre olcsóbbak lesznek, és az ehhez nélkülözhetetlen ismeretek is alapkészségé válnak. Egyre többen vannak, akik otthonról intézik ügyeiket, fizetik be a gáz- vagy villanyszámlát, ráadásul ezzel megtakarítást is tudnak elérni - tette hozzá.

A kistelepülések számára kulcskérdés a gyors internetelérés kiépítése, amellyel közelebb lehet hozni a világot az itt élőkhöz. Az internet segítheti a munkavégzést, egyszerűbbé teszi a köz- vagy akár az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést - hangsúlyozta az államtitkár.

Ahhoz, hogy a széles sávú internet eljusson minden háztartásba, négy év kemény munkára és több száz milliárd forintos beruházásra van szükség, de a program előkészítése már folyik - mondta Lázár János.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!