Ez az összeg a közösségi közlekedést, különösen a MÁV-csoportot érintő költségvetési elvonáshoz képest jelentékenynek számít - hangsúlyozzák. A MÁV Zrt. igazgatósága november első felében hagyta jóvá a MÁV-csoport 2010. évi kis-, közép-, valamint nagyfeszültségű villamosenergia-ellátására meghirdetett közbeszerzési eljárásra beadott győztes pályázatokat. A két nyertessel, a Magyar Áramszolgáltató Kft.-vel és az E.ON Energiaszolgáltató Kft.-vel a közelmúltban írta alá a szerződést a MÁV.
A MÁV-csoport jövő évi teljes villamosenergia-költsége körülbelül 21 milliárd forint lesz, szemben az idénre várható 26 milliárd forinttal. A két nemzetközi nyilvános közbeszerzési eljárásban 3-3 áramkereskedő tett ajánlatot. A pályázatok elbírálásának szempontja a legalacsonyabb ár volt.
A MÁV Zrt. 2005 óta szerez be villamos energiát a szabadpiacról. A mostani szerződésekkel 2010. január 1-jétől az év végéig biztosítják a csoport villamosenergia-ellátását. A kis- és középfeszültségű villamosenergia-közbeszerzéssel a vasúttársaság a következő évben több mint 700 millió forintot takaríthat meg a 2009. évi árambeszerzés költségeihez képest. Ehhez viszonyítva jövőre átlagosan 33 százalékkal kell kevesebbet fizetnie 1 kilowattóra villamos energiáért.
Az ennél egy nagyságrenddel nagyobb értéket képviselő nagyfeszültségű villamos energia beszerzésére kiírt pályázatra három áramkereskedő adta be ajánlatát. Az éves szinten 750 gigawattóra villamosenergia-mennyiséget a vontatási alállomások és a MÁV Zrt. budapesti nagy állomásait ellátó csatlakozási pontok használják majd fel. A MÁV Zrt. a 41 nagyfeszültségű csatlakozási pontot hat csoportra osztotta. Ebből hármat a Magyar Áramszolgáltató Kft., hármat pedig az E.ON Energiaszolgáltató Kft. nyert meg.
Összevont áron számítva a nagyfeszültségű villamosenergia-közbeszerzéssel a vasúttársaság a 2009. évi árambeszerzés költségeihez képest 2010-ben több mint 4,5 milliárd forinttal fog kevesebbet költeni. Ezzel az idei árakhoz képest jövőre átlagosan 26,6 százalékkal lesz olcsóbb 1 kilowattóra nagyfeszültségű villamos energia.
MTI