3p

Az Opel vezetése rendkívüli felügyelőbizottsági ülés keretében pénteken terjeszti elő megmentési tervét - közölte az IG Metall szakszervezeti szövetség vezetője hétfőn Frankfurtban.

Német sajtójelentések szerint csőd fenyegeti az ország egyik legtekintélyesebb autógyárát. Több hétvégi újság is beszámolt arról, hogy az Opel már akár májusban vagy júniusban fizetésképtelenné válhat. Az Opel hónapokkal ezelőtt mindenekelőtt az anyavállalat, az amerikai General Motors pénzügyi válsága miatt került rendkívül nehéz helyzetbe, s több üzemében rövidített munkaidő bevezetésére kényszerült.

Ezzel egy időben állami garanciavállalásért a Merkel-kormányhoz fordult. A kancellár közölte, hogy kormánya a legnagyobb Opel-üzemeket működtető tartományokkal együttműködve elvileg kész a garanciavállalásra.

Az Opel az elmúlt hetekben erre vonatkozóan mintegy 1,8 milliárd eurós igényt jelzett, vasárnapi értesülések szerint azonban ennél jóval nagyobb, kereken 3,3 milliárd eurót kitevő likviditási igényről van szó.

A gyár helyzetét ugyanakkor súlyosbítja, hogy nem világosak az anyavállalat General Motors szándékai. Így például a napokban olyan hírek terjedtek el, amelyek szerint a GM a bochumi üzem bezárását, illetve az eisenachi eladását tervezi. Mindennek kapcsán az esetleges opciók között felmerült az Opel önállósodása, illetve a tulajdonosváltás is.

Ugyanakkor a német kormány környezetvédelmi támogatási kezdeményezése nyomán februárban az Opel öt éve a legtöbb bejövő megrendelést kapta, több mint 40 ezer autóra. A német állam 2500 eurós támogatást ad új autó vásárlásához, ha a vevő egyidejűleg beszolgáltatja régi, legalább 9 éves, környezetszennyező gépkocsiját.

Az Opel jövője egyben belpolitikai kérdéssé vált Németországban, amely jelentősen megosztja a politikai pártokat is. Noha a kancellár - aki a kormányzó konzervatív CDU elnöke is - a gyárnak támogatást ígért, saját pártjának több magas rangú politikusa ellenzi ezt. A konzervatívok koalíciós partnere, a Német Szociáldemokrata Párt ezzel szemben a gyár megsegítése mellett van.

Értesülések szerint ugyanakkor minden fajta támogatás előfeltétele, hogy az Opel - egyelőre még a General Motors anyakonszernnel együtt - világos koncepciót vázoljon a jövőt illetően. Eszerint a gyárnak egy olyan "jövőtervet" kellene kidolgoznia, amely hiteles biztosítékot jelenthet arra, hogy az Opel közép- és hosszú távon versenyképes marad.

Egy vasárnap nyilvánosságra hozott felmérés szerint a német állampolgárok csaknem 60 százaléka úgy vélte, hogy az államnak nemcsak a csőd közeli helyzetbe került bankokat, hanem a fontos vállalatokat - köztük az Opelt is - meg kell mentenie.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!