2p

A német kormány szabad utat adott a német államvasutak (Deutsche Bahn) régóta halogatott, részleges privatizációjának, közölték kedden kormányközeli források. Az állam a társaságban lévő részesedéséből először 25 százalékot tervez eladni elsődleges részvénykibocsátás révén, hosszabb távon 49 százalékot, a tervet azonban a parlament mindkét házának még jóvá kell hagynia.

A 25 százalékos részesedés értékét nagyjából 3 milliárd euróra teszi a kormány, a tőzsdei bevezetés 2008 végén várható. Ha törvényhozás mindkét háza jóváhagyja a javaslatot, akkor ez lesz a legnagyobb tőzsdei kibocsátás azóta, hogy 2000 novemberében bevezették a tőzsdére a német posta papírjait. Az a részvénykibocsátás 5,8 milliárd euró bevétel hozott a német államkasszának.

Európa legnagyobb vasúttársaságának privatizációja régóta szóbeszéd tárgya, a konkrét elképzelések a 90-es évek eleje óta kezdtek kibontakozni. A privatizációt elsősorban az késleltette, hogy attól tartottak: a magánosítás miatt romlik majd a szolgáltatás színvonala, a biztonság - amint az Nagy-Britanniában és másutt tapasztalható volt -, és tartottak az áremelkedéstől is. Mára a Deutsche Bahn az utolsó nagyértékű állami tulajdon Németországban.

Az évi 30 milliárd eurós bevétellel rendelkező társaságnál, a tőzsdei bevezetésre készülvén, 90 milliárd eurót költöttek az elmúlt hét évben infrastrukturális beruházásokra - ennek nagyjából a fele állami pénz volt -, és ettől 19 milliárd euróra duzzadt a vállalat adóssága.

A privatizációból származó bevételt a vállalatnál elsősorban olyan fejlesztésekre akarják fordítani, amelyek révén a DB nagyobb részt vállalhat a német export lebonyolításában, illetve javíthatja a vasúti személyszállítás körülményeit.

A Deutsche Bahnnak nyolcvan leányvállalata van, ezek a vasúti szállításon kívül tengeri, légi és közúti szállítással foglalkoznak. Ez a szállító és logisztikai óriáscsoport Európa-szerte tevékenykedik, csakúgy, mint Észak-Amerikában, Ázsiában és a Közel-Keleten. Hartmut Mehdorn, a DB vezetője az év elején azt mondta, hogy 7,5-12,5 milliárd eurót terveznek kelet-európai állami vasúti szolgáltatók felvásárlására fordítani.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!