2p

Drámaian visszaeshet a hajóforgalom a Szuezi-csatornán, mert a szállítmányozó vállalatok igyekeznek elkerülni ezt a vízi utat az Indiai-óceánon tevékenykedő szomáli kalózoktól tartva.

A legnagyobb európai kereskedelmiflotta-tulajdonos, az AP Moller-Maersk már elhatározta, hogy 83 tankhajója ezentúl Afrikát megkerülve közlekedik, írta pénteken a Financial Times.

A Szuezi-csatorna Egyiptom nagyságra harmadik devizaforrása az idegenforgalom és a külföldön dolgozó egyiptomiak hazautálásai után. A csatornából a bevétel tavaly rekord összeg, 5,2 milliárd dollár volt.

Egy kétmillió tonna nyersolajjal megrakott szaúd-arábiai tankhajó múlt hét végi elrablása az Indiai-óceánon erőteljesen felhívta a figyelmet a jól fölfegyverzett szomáli bandák "megélhetési kalózkodására" az Adeni-öbölben, a kelet-afrikai partoknál és most már az Indiai-óceán nyílt vizein is.

Egy norvég vállalat, az Odjell is már e hét elején elrendelte több mint 90, vegyi anyagokat szállító teherhajójának, hogy kerüljék meg Afrikát. A világ legnagyobb tankhajóflottáját üzemeltető cég, a szintén norvég Frontline Shipping is hasonló döntést fontolgat.
Más oldalról Afrika megkerülése éppen kapóra jöhet a hajózási vállalatoknak és talán a hajógyáraknak is szerte a világon.

Az ömlesztett szárazáru - szén, ércek, acél, gabonafélék - tengeri szállítása jövőre várhatóan csak négy százalékkal bővül, miközben a bruttó szállítókapacitás 13 százalékkal 495,6 millió tonnára emelkedik, közölte pénteken becslését a CLSA Capital Partners szakmai befektetési alap.

A kereslet és a kínálat közötti különbség növekedése és a szállítási árak rohamos csökkenése miatt jövőre számos megrendelés visszavonására kell számítaniuk a hajógyáraknak, írták a CLSA Capital Partners elemzői. Afrika megkerülése viszont megdrágítja a szállítást, a jóval hosszabb menetidő pedig a foglaltságot javítja.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!