Idén július végéig összesen több mint 5,8 milliárd forint értékben váltottak be csekket, túlnyomórészt hotelekben és panziókban. Ezzel együtt egyre népszerűbbek az egyéb felhasználási formák is.
Az adótörvények nyári módosítása során volt egy olyan javaslat, hogy az üdülési csekk a jövőben csak akkor legyen adómentes, ha azt a cég az alkalmazottjának, nyugdíjasának, illetve közeli hozzátartozójának adja, és üdülési szállásra vagy ahhoz kapcsolódó étkezési szolgáltatásra használják. Üdülési szolgáltatásokat viszont a vállalatok által fenntartott üdülők kínálnak, a kereskedelmi szálláshelyek nem. Végül azonban a szigorítás elmaradt, csupán annyi változott, hogy a parlament felhatalmazza a szociális és munkaügyi, valamint a pénzügyminisztert, hogy közös rendeletben határozzák meg az üdülés céljából igénybe vett szálláshoz kapcsolódó, üdülési csekk felhasználásával adómentesen igénybe vehető szolgáltatások körét.
A törvénymódosítás azt is rögzítette, hogy ilyen juttatást egy belföldi magánszemély ingyenesen vagy kedvezményesen az MNÜA által kibocsátott, névre szóló üdülési csekk formájában, évente legfeljebb a január elsején érvényes havi minimálbér összegét meg nem haladó értékben kaphat. A kedvezményezettek közé a módosítás a munkavállalók, a velük közös háztartásban élő közeli hozzátartozók, a cégtől nyugdíjba ment magánszemélyek és a velük közös háztartásban élő hozzátartozók, az MNÜA pályázata alapján a szociálisan rászorulók, valamint a szakszervezeti tagok és hozzátartozóik körét vette be - közli a Napi Gazdaság.