2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Egyhangúlag támogatta a Fidesz képviselőcsoportja kedden a reklámadóról szóló előterjesztés elfogadását, és úgy határozott, hogy a javaslatot, ha kell, változatlan formájában is jóváhagyja az Országgyűlésben - közölte Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus azt mondta, egyelőre nem ismeri a reklámadó-javaslatot érintő esetleges változtatási szándékokat, de jelezte, kedd este összeül a Fidesz frakcióelnöksége, amely áttekinti a módosító indítványokat - ha lesznek. Véleménye szerint ugyanakkor nincs értelme "jelentős változást végrehajtani" a reklámadó-előterjesztésen, amelyről az Országgyűlés - kivételes eljárásban - szerdán szavazhat.

Rogán Antal azt azonban hozzátette, hogy az új adóról az ősszel, az adótörvények vitájakor még lehet majd egyeztetni, lehet rajta módosítani, vagyis a reklámadóra "ebben az évben még mindenképpen vissza fogunk térni".

Megjegyezte egyúttal, a kormány képviselője arról tájékoztatta, hogy a kabinet rövidesen kezdeményezi a büdzsé módosítását - a közműcég-vásárlások átvezetése miatt -, vagyis várhatóan a jövő héten megnyílik a költségvetési törvény vitája, így az Országgyűlésben akár a reklámadó-bevételről is lehet majd tárgyalni.

A reklámadóval kapcsolatban egyébként megerősítette korábbi álláspontját, amely szerint az új adó azokat a vállalkozásokat sújtja a legjobban, amelyek a legnagyobb reklámbevételt érték el, "ebben semmi meglepő nincsen", ez a közteherviselés kiteljesítése.

A bankadó és a távközlési adó bevezetésekor ugyanazokat a "fenyegetéseket" hallották, mint most, a reklámadó miatti esetleges elbocsátások emlegetésekor. A fideszes politikus természetesnek nevezte a tiltakozásokat, de szerinte "a reklámadónak és az újságírás tartalmi vonatkozásainak" nincs semmi közük egymáshoz.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!