2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az állami támogatások rohamos csökkenésével kell számolni az európai uniós csatlakozás után, mivel az EU versenyjogi szabályozása a támogatásokat nagyon szigorú feltételekhez köti.

A PricewaterhouseCoopers szakmai tanácsadó cég Európai Uniós konferenciáján Szterényi Sándor ügyvéd arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami támogatások generális tilalmát csak néhány esetben lehet feloldani. Ráadásul szigorú ellenőrzésekre is számítani kell, miután 10 évig visszamenőleg vizsgálhatja az unió illetékes bizottsága a támogatás jogosságát.

Magyarország ugyanakkor egyelőre kedvező helyzetben van, mivel közösségi szinten az ország egész területét elmaradottnak minősítették az unióban, így a nagyberuházásokhoz 50 százalékos állami támogatás igényelhető, amit a kis- és közepes vállalkozásoknál 15 százalékponttal meg is lehet emelni.

Szterényi Sándor arra azonban felhívta a figyelmet, hogy az unióban havonta is vizsgálják az ország elmaradottságát, így a felzárkózással együtt rohamosan csökkenhet az állami támogatások mértéke.

Az ügyvéd felszólalásából az is kiderült, hogy a felelősség a kedvezményezettet terheli. Erre azért érdemes odafigyelni, mert például a jogutód nélkül megszűnő társaságoknál a cég volt vezetőjét keresik meg, hogy fizesse vissza a jogtalanul megkapott állami támogatást kamatostul.

Az állami támogatások megítélésénél vannak automatikus és az unió illetékes bizottságának jóváhagyásától függő mentességek. Az automatikus mentességekhez tartoznak például a szociális jellegű támogatások magánszemélyeknek, vagy a természeti csapások okozta károk enyhítése.

Az elmaradott térségek támogatása azonban már csak jóváhagyással lehetséges. A regionális támogatások célja lehet az új vállalatok letelepedésének ösztönzése, a már letelepedett vállalatok modernizációja, valamint a munkahelyteremtés. Az úgynevezett érzékeny ágazatoknál is kapható állami támogatás. Ezek közé tartozik a mezőgazdaság, a halászat, az acélipar, a szénbányászat és a gépjárműgyártás.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!