2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A legtöbb amerikai alkalmazott úgy érzi, hogy munkájával rohannia kell, ám az kevésbé tűnik elvégzettnek, mint egy évtizede, derül ki egy tanulmányból.

A dolgozók munkájuk kétharmadát végezték el egy átlagos napon tavaly, ez még 1994-ben háromnegyednyit tett ki, mutat rá a Day-Timers számára készült kutatás. Szakemberek szerint a legnagyobb ellenlábasa a munkavégzésnek pont az a tényező, melyetől korábban azt várták, hogy meggyorsítja és könnyíti a munkát. "A technológia annak ellenére, hogy mindent felgyorsított, paradox módon szinte minden folyamatot le is lassított egyúttal" - közölte John Challenger tanácsadó.

"Ma már nem csak egy feladatra koncentrálunk egyszerre. Egy kicsit ebbe is, egy kicsit abba is belekapunk, és máris a következő tennivalón agyalunk. Ebből fakad, hogy sokan úgy érzik nem teljesítik feladataikat. Napjainkban ugyanis az amerikai munkaerőt állandóan e-mailekkel üzenetekkel, telefonhívásokkal bombázzák, nem úgy mint egy évtizede" - summázta a felmérés eredményét a kutató.

Az átlagos számítógép előtt eltöltött idő minimum heti 16 óra volt az elmúlt évben, szemben az egy évtizeddel korábban mért 9,5 órával. Egy átlagos dolgozó napi 46 elektronikus levelet kap, ennek több mint a fele kéretlen. A megkérdezettek hat százaléka vélekedik úgy, hogy mindig vagy gyakran érzi hogy sietnie kell munkájával, azoknak a száma, akik különlegesen vagy nagyon termékenynek gondolják munkájukat, az 1994-ben mért 83 százalékról 51 százalékra zuhant vissza.

"Úgy gondoljuk, hogy gyorsabbak, okosabbak és jobban vagyunk a körülöttünk található technológiának köszönhetően, ám végül rá kell döbbeni, egyre többen érzik rohanónak a munkájukat és gyengének a hatékonyságukat" - közölte Maria Woytek, a Day-Timers marketing menedzsere.

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Megnőtt a cégvezetők felelőssége
Főnök-ideálok: Mindentudó guru vagy segítő társ?

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!