4p

Szakértők szerint a fapadosok diktálta őrült árversenyben csak az a cég maradhat talpon, amely a legnagyobb mértékben képes kiadásait leszorítani. A SkyEurope kedden új Boeing-gépének bemutatása alkalmából felvázolta jövőbeni stratégiáját, amelynek lényege a költségcsökkentés és a keleti piacok lerohanása. Mfor.hu körkép.

Duplázódhat a fapados piac! Galéria az új SkyEurope-gépekről! Duplázódhat a hazai fapados piac

A Mandl vezette légitársaság egyébként - a szállított utasok számát tekintve - a hazai fapados piac több mint egynegyedét tudhatja magáénak. A ferihegyi diszkont-forgalom több mint 70 százalékát tavaly 3 cég adta, köztük a SkyEurope. Megfigyelésük szerint a fő utazási célpont Párizs és Róma volt.

A térségünkben rejlő lehetőségeket jelzi, hogy míg az EU 15 országában évente kettő légi utazás jut egy lakosra, addig Közép-Kelet-Európában jelenleg mindössze 0,3. Mivel utóbbi államok nagyobb gazdasági növekedést produkálnak, mint a nyugatiak, így az utazások számát tekintve is várható felzárkózásuk, ami hatalmas lehetőségeket rejt a légitársaságok számára, véli a vezérigazgató.

A piaci potenciál nagyságát mutatja az is: míg tavaly 2,245 millió utas repült diszkont légitársaságokkal Magyarországon, addig 2010-re ez a szám meghaladhatja a 4 milliót. Ezzel együtt hazánkban - a környező országokhoz képest - lassabban növekszik a "fapados utak" iránti kereslet, véli Mandl.

A SkyEurope Magyarországon belül a jövőben is Ferihegyre kíván koncentrálni. Vidéken a debreceni piacot már tesztelik, egyelőre igényfelmérés zajlik. A vezérigazgató egyébként elégedett a privatizáción átesett Budapest Airport új menedzsmentjének politikájával. Így azon törekvésükkel is egyetértenek, hogy mindent megtesznek a költségek csökkentése érdekében.

A kulcs a hatékonyság

Utóbbi tényező szerepe a jövőben az eddigieknél is fontosabb lesz. Szakértők szerint ugyanis a fokozódó verseny miatt az árak stagnálnak vagy egyenesen csökkennek, ezért a túlélés a költségstruktúrán fog múlni. Az a cég nyer, amely a kiadásokat a lehető legalacsonyabb szintre szorítja majd le, és ezzel párhuzamosan a leghatékonyabb működésre lesz képes.

Az új Boeing Ferihe- gyen

Nem véletlen, hogy a SkyEurope is újabb lépésekre szánta el magát ezen a téren. A cég költségmegtakarítási programot hajt végre, ami magában foglalja a karbantartási, a reptéri és a kiszolgálási kiadások fékentartását, illetve a szállítási megállapodások felülvizsgálatát. Emellett csökkentik a gépek átlagos állásidejét, és növelni szeretnék kiegészítő bevételeiket. Utóbbiakhoz tartozik a fedélzeti eladás, a shuttle szolgáltatások, a szobafoglalás, az autókölcsönzés és a webes értékesítés. Ezenfelül árfolyamkockázati biztosítást vezettek be az üzemanyagra.

Megérkezett az új 737-es

Az új Boeingek vásárlásakor a cél szintén a hatékonyság növelése és a költségek lefaragása volt. Az új gépek extra szárnyvégei például 3 százalékkal csökkentik az üzemanyag-felhasználást, az egységesítés előtt álló flotta pedig az üzembentartási, szerelési költségeket tekintve eredményez megtakarítást, hangsúlyozta Mandl.

Az új SkyEurope-szerzemény

Az új Boeing 737-es első példányát kedden mutatták be Ferihegyen. Mint ismert, a társaság még tavaly rendelt 16 darab 737-700 Next Generation típusú gépet az amerikai cégtől, további 16 vásárlására pedig szándéknyilatkozatot írt alá. A repülők értéke összesen 1,8 milliárd dollár. A SkyEurope a megújulással párhuzamosan fokozatosan kivonja a forgalomból jelenleg még futó, régebbi típusú 737-eseit, és azokat visszaadja a lízingcégeknek.

Wéber Balázs Menedzsment Fórum Kapcsolódó anyagok: Olcsóbb lett a SkyEurope Fapadosok szorongatják a Malévet Megkapta nyolcadik gépét a Wizz Air SkyEurope: csak egy fapados marad állva térségünkben Rekordnagyságú üzletet kötött az Airbus és a Wizz Air

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!