2p

Drámaian romlott a magyar vállalkozások helyzetét tükröző MKIK GVI konjunktúra index - mondta Tóth István János, az MKIK Gazdaság-, és Vállalkozáselemző Intézet (GVI) ügyvezető igazgatója a kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Az index értéke -7,1 százalék volt szemben a tavaly októberi 4, és az idén áprilisi 12 százalékkal szmben, a felmérés tízéves történetében még egyszer sem volt negatív értéken a mutató.

A konjunktúra felmérésben válaszoló 1480 vállalkozás átlagosan 79 százalékos kapacitás-kihasználást jelzett, ami gyakorlatilag megegyezik az egy évvel ezelőttivel (78 százalék), és hajszállal jobb az áprilisinál, de a várakozások romlást jeleznek előre - rögzítette Tóth István János.

Az október végén zárult felmérésre erősen hatott a pénzügyi válság, ezért nem zárható ki, hogy a vállalkozások üzleti várakozásaiknál erősen túlreagálják a helyzetet, túlbecsülik annak várható hatásait - hangsúlyozta Parragh László.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke ismét azt ajánlotta a kormánynak, hogy az Európai Uniós forrásokból 300-400 milliárd forintot csoportosítson át a vállalkozások élénkítésére, s hasonló méretű átrendezés lenne kívánatos az adórendszerben is.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!