4p

Látványosan növekedett a Richter eredménye a harmadik negyedévben. A hátterében a Cariprazine nevű szer után kapott egyszeri bevétel állt. Bogsch Erik a társaság számait ismertetve utalt arra is, mit szeretne kezdeni a vállalat a megnövekedett készpénzállománnyal.

A Richter szerdán tette közzé harmadik negyedéves számait, amelyek - ahogy arról az mfor.hu is beszámolt - a vártnál kedvezőbben alakultak. A cég 92,6 milliárdos bevételt ért el, ami 4,3 százalékkal magasabb a tavalyinál. A Cariprazine amerikai forgalomba hozatali engedélyének megszerzése jelentős egyszeri mérföldkő-bevételt hozott a cég számára. Természetesen a sajtótájékoztatón is felmerült, hogy mekkora összegről lehet szó, ezt azonban Bogsch Erik üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, utalt viszont rá, hogy az elemzők által jelzett 20-30 millió dollár közötti összeg "helytálló lehet".

A most kapott bevétellel tovább növekedett a társaság készpénzállománya, ami a december végi 97,9 milliárdhoz képest immár 112,5 milliárd forintot tesz ki. A Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, Bogsch Erik elmondta, hogy a rendelkezésre álló eszközöket a vállalat elsősorban a termékportfolió bővítésére kívánja felhasználni. Valószínűsíthető azonban, hogy rövid távon nem hajt végre a Richter akvizíciót, mert nehéz a piacon megfelelő lehetőségeket találni.

Az eredmények kapcsán egyébként a harmadik negyedév legfontosabb üzleti eseményének nevezte a most megkapott törzskönyvet, illetve az ennek kapcsán járó mérföldkő-bevételt. A Cariprazine európai törzskönyvezési kérelmét jövő év elején fogják beadni, és nagyjából egyéves procedúrára számítanak. Hasonló időbe telhet Japánban is az engedélyek megszerzése, a távol-keleti országban a Richter helyi partnere 2016 negyedik negyedévében kérheti majd a szer törzskönyvezését. Bogsch Erik hangsúlyozta, hogy az engedélyek megszerzése miatt biztos, hogy lesznek még további vizsgálatok, ami a K+F költségben jelentkezik majd.

A Richter vezetője beszélt a vállalatot ért kihívásokról is, ez pedig az ukrán piac összeomlása, és a rubel jelentős árfolyamvesztesége volt. Bogsch Erik elmondta, hogy észak-keleti szomszédunknál két éve még 90 millió, tavaly pedig 73 millió dollár volt az árbevétel, addig idén 60 százalékos visszaesést és 20 millió dollár körüli bevételt várnak. Elhangzott, hogy Ukrajnában a piac és a hrivnya is nagyon gyenge, belátható időn belül nem várható érdemi változás.

Az orosz piac ebből a szempontból érdekesebb, hiszen a gyengülő rubel és a csökkenő vásárlóerő sújtotta a Richtert, ám ennek ellenére 31,9 százalékos árbevétel növekedést értek el helyi fizetőeszközben. Bogsch Erik emlékeztetett rá, hogy a rubel hullámvasútra került az elmúlt egy évben, hiszen tavaly év végén jelentősen gyengült, az árfolyam 80 euró felett is járt, majd az idei év elején folyamatos erősödés volt megfigyelhető, ennek köszönhetően május végére 55 euróig csökkent az árfolyam. Az akkori jelentős rubel erősödés jótékonyan hatott a Richter első féléves számaira, ám Bogsch Erik akkor is jelezte, hogy könnyen fordulhat a kocka, ami be is következett. A rubel a nyár eleje óta gyengül és az árfolyam megközelítette a 75 eurós szintet. Az időszaki átlagban a tavalyi 6,40 forintos tavalyi szinttel szemben idén már csak 4,9 forint volt átlagban a rubel árfolyama. Elsősorban ennek köszönhetően a pénzügyi tevékenység eredménye 2015 első háromnegyed évében 5 milliárd forint veszteség volt.

A vállalat vezérigazgatója hangsúlyozta, örvendetes tény, hogy az árbevétel nőtt az EU15 országokban és kínai piacon is. Segítette az eredmények bővülését a termékösszetétel javulása. A vállalat bevételeihez az utóbbi évek akvizíciói és fejlesztései egyre komolyabb mértékben járulnak hozzá. A nőgyógyászati termékekből származó árbevétel negyedét adja immár a Grühnental portfolió és az Esmya. Az így megerősödött nőgyógyászati portfolió húzta fel többek között a már említett nyugat-európai országokban is a forgalmat, de az Egyesült Államokból vagy Kínából származó bevétel jelentékeny része is ilyen termékeknek köszönhető.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!