Az informatikai biztonsági piacon működő Symantec szerdai közleménye szerint az amerikai Nemzeti Fogyasztói Szövetség adatai szerint tavaly 32 millió dollár káruk származott az amerikai vevőknek abból, hogy nem biztonságos körülmények között hajtották végre tranzakcióikat.
A Symantec közleménye felhívja a figyelmet arra: a biztonságos vásárlás érdekében a vevőknek meg kell tudniuk különböztetni a biztonságos és a veszélyes helyeket.
A közlemény szerint az online bűnözés már régóta nem arról szól, hogy a hackerek és a vírusírók adatrombolási céllal nagystílű kártevő programokat terjesztenek el az interneten. A céljuk ma már egészen más: sokkal inkább anyagi előnyhöz akarnak jutni. A felhasználók nagy része ugyanis nem tudja, hogy az internetes banki műveleteknél használt kényes információkat, például a számla adatait vagy a jelszavakat az adattolvajok elfoghatják akkor, ha nem megfelelő a számítógép védelme.
A bűnözés mértékét mutatja, hogy a Symantec adatai szerint naponta 7,92 millió csaló weblapra irányító, adathalászó levél forog az interneten. A leggyakrabban bejelentett kártevő programok 80 százaléka például ki tudja kémlelni a bankkártya- vagy számlainformációkat, illetve módosítani tudja a webkapcsolatot úgy, hogy a felhasználókat, tudtuk nélkül a csalók oldalára irányíthassa.
A Symantec éppen ezért azt tanácsolja vevőknek, hogy csak vírusvédelemmel és tűzfallal ellátott számítógépről internetezzenek, s ezeket a programokat rendszeresen frissítsék.
Egy újabb tanács szerint mindig legalább közepes vagy nagy fokozatú biztonsági beállítást használjanak, mert így a magukat a webböngészőn keresztül telepíteni akaró kártevő programoknak vagy kémszoftvereknek nehezebb a dolguk.
A Symantec szerint az is növeli a biztonságot, ha valaki nem tölt le mindenféle programot az internetről, és nem nyit meg bármilyen levélcsatolmányt.
A közlemény szerint óvatosnak kell lenni az érdekes netportálokkal és boltokkal is, mert ezek mögött is csalók tevékenykedhetnek. A megbízható oldalak működtetői ugyanis sok energiát és pénzt fordítanak arra, hogy a felhasználók számára kifogástalan szolgáltatást nyújtsanak. A hibákat tartalmazó oldalakat a vevők tekintsék megbízhatatlannak.
A Symantec azt is tanácsolja, hogy a vevők soha ne adják ki a személyi vagy adószámukat egy netes kereskedőnek, még akkor sem, ha azt állítja, hogy szüksége van rá. Ezen túlmenően soha ne vásároljanak olyan helyen, ahol az áru visszavételéért költséget számítanak fel.
A Symantec összegyűjtötte a megbízható oldalak kritériumait is: ezek világosan és részletesen tájékoztatnak a garanciáról és a visszaküldési szabályokról. Közlik a szállítási és az esetleges adó miatti költségeket. Szembetűnően tájékoztatnak az összes kapcsolati információról, a nevekről, a címről, a telefonszámokról.
A közlemény szerint megfigyelő szervezetek közül néhány, a Better Business Bureau, a The Public Eye és a CPA WebTrust saját feltételrendszert alakított ki a biztonságos helyek minősítésére, és az ezeknek a feltételeknek megfelelő e-kereskedelmi helyeket minősítő címkével is ellátják. A Misc.consumer fogyasztói levelezőcsoport átfogó listát készített a rosszhírű kereskedőhelyekről, az Internet Fraud Watch - az internetes csalásfigyelő - pedig a hamis ajánlatokról és a lehetséges átverésekről tájékoztat.