5p

Az mfor.hu Staféta című sorozatában ezúttal Straub Elek, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója válaszol Beke-Martos Gábor, a Siemens Rt. elnök-vezérigazgatójának kérdésére a cégcsoporton belüli versenyhelyzetről. Straub Elek a „stafétát” a Mol vezérigazgatójának adja tovább.

Beke-Martos Gábor kérdése Straub Elekhez:

Hogyan alakul a partnerség és a verseny együttélése a Magyar Telekom Csoport magyarországi tevékenységében?

Straub Elek: - Napjainkban a távközlési piac rohamosan változik, a robbanásszerű technológiai fejlődés folyamatosan új kihívások elé állítja a távközlési piac szereplőit. Eközben az ügyfelek igényei is változnak, egyre fontosabbnak tartják a mobilitást, és egyre komplexebb szolgáltatásokra van szükségük. Mindez elkerülhetetlenné teszi a technológiák konvergenciáját, egymáshoz való közeledését. Hiszen a felhasználó számára mindegy, hogy milyen eszközzel jut hozzá az adott szolgáltatáshoz, a lényeg, hogy az adott pillanatban és helyen egyszerűen, kényelmesen ki tudja elégíteni kommunikációs igényét.

A jövő útja tehát a mobil és vezetékes, valamint a hang- és adatszolgáltatások, illetve a multimédiás megoldások üzleti, illetve technológiai értelemben vett egymáshoz való közelítése. A technológiai fejlődés az internet protokollt (IP) teszi az adattovábbítás "közös nyelvévé". Hazánkban is egyre több példát látunk az IP-alapú megoldások térhódítására: egyre népszerűbb az internetes telefonálás, s elterjedőben vannak a TriplePlay szolgáltatások.

Ezeket a piaci trendeket szem előtt tartva a Magyar Telekom Csoport már a 2004 augusztusában meghirdetett középtávú stratégiájában célul tűzte ki a csoporton belüli szinergialehetőség feltárását és kiaknázását. Ennek a folyamatnak az egyik jelentős állomása volt a T-Mobile Magyar Telekommal való egyesülése is. Az üzletágak közötti szinergiák erősítése kézzel fogható előnyöket hozhat az ügyfelek számára is: új közös értékajánlatok jelenhetnek meg, egyszerűsödik a vásárlás, a számlakezelés, az ügyintézés, a műszaki segítségkérés.

A cégcsoport tagjai közötti együttműködést, közös fellépést erősítette a 2005 májusában történt névváltás, valamint a T-márkák teljes körű hazai bevezetése is. Az itthoni távközlési piacon egyedülálló módon a T-márka reprezentálja a teljes kommunikációs portfoliót, hiszen nincs ma Magyarországon olyan távközlési szolgáltatás, amit ne lehetne tőlünk igénybe venni.

A versenyképességünk megőrzésének titka, hogy az egyazon piacon tevékenykedő üzletágak, tagvállalatok nem egymás ellen versenyeznek, hanem a szinergiákat kihasználva együtt szállnak versenybe az ügyfelekért.

Straub Elek kérdése Mosonyi Györgyhöz, a MOL vezérigazgatójához: Milyen lehetőségekkel és problémákkal találja magát szemben a MOL a szomszédos országokban?



Molnár Károly kérdése Beke-Martos Gáborhoz (képünkön): Mi a lehetőség és a felelősség viszonya a Siemensnél a társadalmi felelősségvállalás tekintetében?
Beke-Martos Gábor válasza: A Siemens Rt. vállalati stratégiájá- ban kiemelt helyet foglal el a társadalmi felelősségvállalás, mivel aktív és felelős tagjai vagyunk...

Kocsis István kérdése Molnár Károlyhoz (képünkön): Hogyan tudja Rektor Úr összehangolni a színvonalas tudományos képzési műhely, illetve egy sikeres "nagyvállalkozás" menedzselésének feladatait?
Molnár Károly válasza: A BME nemcsak hazánk, de a kelet-közép-európai régió egyik legnagyobb műszaki felsőoktatási intézménye...

Szalay-Berzeviczy Attila kérdése Kocsis Istvánhoz (képünkön): Van-e Ön szerint létjogosultsága egy energiatőzsdének Magyarországon? Ha igen, milyen feltételekkel lehet sikeres vállalkozás?
Kocsis István válasza: Számos példát találunk Európában, ahol egy jól szervezett áramtőzsde...

Somody Imre kérdése Szalay-Berzeviczy Attilához (képünkön): Mit kíván tenni azért, hogy a hazai üzleti élet a budapesti olimpia ügye mögé álljon?
Szalay-Berzeviczy Attila válasza: Az olimpia Magyarországra hozatalának ötlete természetesen nem újszerű gondolat.

Kóka János kérdése Somody Imréhez (képünkön): Lát-e esélyt arra, hogy független szakértőként megítélje a pártok egészségügyi reformra vonatkozó elképzeléseit?
Somody Imre válasza: Valójában egyik pártnak sincs átfogó, a lényegi bajokat orvosló stratégiája!

Vizi E. Szilveszter kérdése Kóka Jánoshoz (képünkön): Az elmúlt három évben folyamatosan csökkent az egy főre jutó kutatásfejlesztési pénzforrás Magyarországon. Hogyan fogjuk növelni így a hazánkban gyártott termékekben a hozzáadott magyar szellemi értéket?
Kóka János: Elnök úr téved...
Demján Sándor kérdése Vizi E. Szilveszterhez (képünkön): Mikorra várható a Társadalmi Szerződés megszületése Magyarországon?
Vizi E. Szilveszter: A Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) különböző oldalainak (munkaadói, munkavállalói, civil és tudomány) képviselői zömmel...
Az mfor.hu kérdése Demján Sándorhoz: Ön, mint az Év Vállalkozója 2005 cím nyertese, mit gondol, miként lehetne feloldani a hazai kis és középvállalkozók immár kóros tőkeszegénységét?
Demján Sándor: Alapvetően hosszúlejáratú kamatmentes, államilag jelentősen támogatott...

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!