2p

Csak egy teljes körű, egy kézben, állami tulajdonban lévő szolgáltató rendszeren keresztül valósítható meg az ország egész területére érvényes egységes vízdíj, ami felváltaná a jelenlegi szétaprózott tarifákat - erről Szabó Iván, ügyvéd beszélt a Magyar Nemzetnek adott, hétfőn megjelent interjújában.

A hazai vízszolgáltatás eddigi átalakításában jelentős szerepet játszó szakember a lapnak kiemelte: a szolgáltatók körüli eddigi változások is történelmi léptékűek voltak. Úgy vélte, a világon egyedülálló, ami 2012-2013-ban történt: egy év leforgása alatt a korábbi több mint négyszáz helyett ma már csak 46 társaság működteti a hazai víz- és csatornahálózatot. Hozzátette: a cégek számának csökkentése még közel sem ért véget.

Úgy fogalmazott: a vízszolgáltatás az a terület, ahol kétszer is rezsicsökkentés történt, a folytatás azonban szerinte csak a teljes államosítással képzelhető el. Többek között azért, mert az eddigi tulajdonosok - köztük az önkormányzatok - elhanyagolták  a hálózat karbantartását és fejlesztését, ami több helyen már a havária veszélyével fenyeget. Hozzátette: az államnak szerepet kell vállalnia a szolgáltató rendszerek mielőbbi felújításában, és azt is tudomásul kell venni, hogy a kormányzat által biztosított vízszolgáltatás folyamatos kiadást jelent majd a költségvetésnek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!