Számoljunk csak!

Nem vagyok annyira ostoba, hogy elhiggyem, valóban minimálbérből élnek meg hónapról hónapra azok a kisvállalkozók, akik ennyit jelentenek az adóhatóságnak. De nem szakadtam el annyira a valóságtól sem, hogy ne tudnám, egy átlagos kisvállalkozó esetében a minimálbért önmagának és alkalmazottainak kifizetve (és főként az ez után befizetett adók és adójellegű kötelezettségek után) éppen annyi marad meg a bevételből, amennyiből ügyeskedve, egyensúlyozgatva (a lehető legolcsóbban megszervezve a termelést, a szolgáltatást, és a valós és félig valós számlákat ide-oda csoportosítgatva) fenn tudja tartani a likviditását a következő esedékes bevételig.

Ha tehát hirtelen magasabb lesz a minimálbér, és ugyanakkor nem csökkenek érzékelhetően az utána fizetendő adók és járulékok, akkor ez a nehezen fenntartott likviditás felborul. S akkor a választási lehetőség: a vállalkozás feladása vagy a fekete gazdaságba menekülés.

Vegyük sorra, mibe kerül egy kisvállalkozónak a saját minimálbére! Mint munkáltatónak meg kell fizetnie a 25 500 — vagy ahogy a kormány most tervezgeti, jövőre a 40 000 forint — után a 22 százalék nyugdíjjárulékot, a 11 százalék egészségügyi járulékot; mint munkavállalónak ugyanezekre a 8, illetve 3 százalékot, amihez jön még a 3900 forint egészségügyi hozzájárulás. Továbbá mint munkáltató fizethet 3 százalék, mint munkavállaló további 1,5 százalék munkáltatói hozzájárulást. S végül az adott hónapban a kifizetendő összegből még le kell vonnia jellemzően 20 százalék személyi jövedelemadó-előleget is, amit év végén, a lehetséges kedvezmények figyelembevételével, lehet, hogy visszakap majd, de a folyó pénzeit év közben ez is csökkenti.

Azaz jelenleg az, hogy valaki 20 272 forintot kézhez kapjon — vagyis bruttó 25 500 forintot —, a cégének 35 580 forintjába kerül. Bruttó 40 ezer forintos minimálbér esetében pedig ahhoz, hogy valaki nettó 30 132 forintot bérként a kasszából kivehessen, 58 300 ezer forintot kell megtermelni a vállalkozásának. (A számításánál figyelembe vettük a lehetséges tízszázalékos munkavállalói és a nyugdíjjárulékra vonatkozó 25 százalék/év kedvezményt is.)

A kisvállalkozó alkalmazottja sem jár azonban a gyakorlatban jobban, mint a főnöke. Mert amikor megállapodnak a minimálbéren felüli egyéb juttatásokban (zsebbe adott fizetés vagy költségként elszámolható személyes használati tárgyak, szolgáltatások, az egyre szigorúbb szabályok miatt alig van már ilyen), akkor bizony abból indulnak ki, hogy mennyit ér a cégnek az illető munkája összesen, majd ebből levonják a minimálbért a fenti összes járulékkal együtt, és csak a fennmaradó összegről lehet a továbbiakban alkudozni.

Vagyok viszont annyira ostoba, hogy évekkel ezelőtt elhittem, a bérekről — így a minimálbérről is — a munkáltató, a munkavállaló és a kormány érdekegyeztető tárgyalásokon fog egymással megállapodni. Sőt, azt is elhittem, hogy ezeknek a tárgyalásoknak kialakulnak a különböző szintjei. A nemzetgazdasági, mely ajánlásokat fogalmaz meg; az ágazati, további ajánlások megfogalmazására; és a vállalati-vállalkozói szint, ahol a tényleges bér eldől. Ehhez képest a fiatal demokraták kormánya tavaly gyakorlatilag felszámolta a nemzetgazdasági szintű érdekegyeztető fórumokat. Az ágazati, illetve vállalati szint létezéséről pedig csak a vasutassztrájkok idején értesülök, ami megint mindenről szól, csak valódi munkavállalói és munkáltatói érdekek képviseletéről nem.

Ki és minek alapján mondhatja akkor most meg, hogy például mennyi legyen a minimálbér jövőre? A kormány mindenesetre úgy tesz, mintha ő tehetné ezt meg, mégpedig gondoskodó atyaként, azt a képzetet keltve, mintha a magasabb bérhez a központi költségvetésből — aminek a bevételi forrása persze épp az említett az adók és járulékok, de ezen a gondolati foszlányon most ne induljunk el! — pénzt is adna. A vállalkozói szférában természetesen nem ad. A kormányhivatalokban és az önkormányzati intézményeknél (no, az önkormányzatok gazdálkodása egy újabb cikk témája lehetne!) dolgozók bérét valóban ki kell azonban gazdálkodnia, ezért is vetődött fel, hogy akkor a kötelező minimálbér-emelés a közszférát ne is érintse. Érdekes ötlet, nem?

Lenne persze az egész minimálbér-problémára, sőt, a bérként kifizetett bér kontra eltitkolt jövedelem problémára megoldás, mégpedig a béreket terhelő adók és járulékok tényleges és nem csak a számokkal és jogcímekkel bűvészkedő mérséklése.
Ki a csuda ügyeskedne, egyensúlyozgatna akkor mindenféle számlákkal, ha a vállalkozása bevételéből simán kivehetné a normális megélhetéséhez szükséges összeget! Hogy hány százalékpontos csökkentésre lenne ehhez szükség? Számoljunk csak…, a Pénzügyminisztériumban az urak, számoljanak csak!