Egy tucat beruházás előkészítésén dolgoznak a Budapest Airport (BA) Zrt. munkatársai. Szollár Domokos, a BA szóvivője közölte: a tulajdonos brit BAA a tavaly év végi privatizációkor arra vállalkozott, hogy 2006 és 2011 között 261 millió euró értékű fejlesztést hajt végre. A beruházások az első két évben összegüket tekintve nem a legjelentősebbek, hiszen ezekben az adminisztrációs költségek jelennek meg.
A reptér területén megépítendő cargobázis terve már megszületett, a szabályozási tervet pedig módosítani kell. Az ezzel kapcsolatos javaslataikat el is küldték a vecsési önkormányzatnak, amelynek jóvá kell hagynia. Elkészült a Ferihegy 2 A-B terminál fejlesztési terve is, aminek eredményeként például összekötik a két terminált, és egyebek között egy hatalmas eladóteret is kialakítanak. Ennek kapcsán az építési és egyéb engedélyre vár a társaság. Hasonló szakaszban van a 2-es terminál előterének bővítése is: itt új repülőgép-megállóhelyeket kívánnak kialakítani. Talán a legelőrehaladottabb állapotban a repülőtér új biztonsági kerítésének telepítése van: ez hat hónapon belül elkészül, a beruházás ötmillió euróba kerül - tette hozzá a szóvivő.
Mindezeken túl megkezdődött a Ferihegy 1-es terminál előtti parkoló átépítése is, amelynek jelenlegi, 250 gépkocsi parkolását biztosító kapacitását két és félszeresére növelik. A szóvivő elmondta, hogy májusra elkészült az ezer gépkocsi befogadására alkalmas, kifejezetten a hosszú tartózkodási időt igénybe vevők részére rendelkezésre álló parkoló, ami ugyan kissé távol esik a Ferihegy 2-től, de ára lényegesen kedvezőbb a terminál előtti gyorsparkolóénál. Ezen kívül a BA egy új, hatalmas hangár megépítését is tervbe vette - közli a Napi Gazdaság.