"Valóban létezik egy légitársaság, amelynek kérésére én nem említhetem a nevét, de amellyel nemsokára aláírjuk az együttműködési szerződést. Remélhetőleg az eseményre még a héten sor kerül, hiszen mindössze néhány apró jogi akadály elhárítása maradt hátra" - nyilatkozta a lapnak Kolozsváry Zoltán, a marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagja.
A repteret fenntartó megyei önkormányzat Maros, Hargita és Beszterce-Naszód megyei vállalkozók segítségével kész előteremteni az ír fél által igényelt reklám-hozzájárulási összeget. A Ryanair évi 150 ezer euróra tartott igényt, de végül 87 ezerben egyeztek meg, mondta a lapnak Kolozsváry Zoltán.
Stefan Runcan, a légikikötő igazgatója szerint amennyiben a Ryanairrel aláírják a megállapodást, április második felétől indulhatnak az olaszországi járatok. Az ír fapados légitársaság egyelőre Milánóba és Pisába repülne, de az önkormányzat a továbbiakban ragaszkodik spanyol, német és angliai utak beiktatásához is.
A Ryanair 1,5 millió eurós bevételt hozna a városnak és a térségnek. A cég becslései szerint marosvásárhelyi járatai évi 27 ezer utast szolgálnának ki, adja hírül a Krónika.