2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Elképzelhető, hogy az Antenna Hungária (AH) Zrt. mellett egy másik pályázó is beadja ajánlatát ma a földi digitális műsorszolgáltatói pályázaton, írja szakmai körökből származó információkra hivatkozva a Napi Gazdaság.

A napilap szerint a vetélytárs egy szlovák cég lehet, amely már részt vett a szlovákiai és csehországi hasonló fejlesztésekben. Meg nem erősített információk szerint az újonnan felbukkanó társaság az AH-nál hosszabb határidővel tudná kiépíteni a hálózatot, hisz a cégnek ehhez teljesen új infrastruktúrát kellene létrehoznia.

Az alternatív pályázó indulását erősíti az az információ is, hogy a Viasat3 a földi digitális műsorszórásra meghirdetett tender kapcsán egy-két pályázó részére a kiírással összhangban szándéknyilatkozat kiadását tervezi szabadon hozzáférhető, általános tematikájú csatorna indítására vonatkozóan, bármelyik multiplexen.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) március végén írta ki az öt digitális földfelszíni televízió, valamint egy, a VHF-sávban működő digitális rádióműsorszóró-hálózat üzemeltetésére vonatkozó nemzetközi tenderét. A tervek szerint augusztusban derül ki, hogy ki vagy kik nyernek a pályázaton.

Az Európai Unióban - így Magyarországon is - a földfelszíni analóg műsorszórást legkésőbb 2011. december 31-én a digitálisnak kell felváltania, a rádiózás területén a digitális átállás tervezett időpontja 2014 vége, számol be a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!