Az Amerikai Egyesült Államokban ez az arány csaknem 25 százalék, ismertette az elnök. A tanácskozást "Egyenlő jogok, egyenlő esélyek" címmel a megváltozott munkaképességűek, a fogyatékossággal élők nagyobb arányú foglalkoztatása érdekében rendezték. A távmunka nagy lehetőségeket jelent a hátrányos helyzetben lévő személyek munkaerőpiacra jutásában, mutatott rá Simon Gábor. Elmondta: a kormányzat többféle intézkedést készít elő a távmunka ösztönzésére. Ezek között találhatók jogszabályi változások, így például a Munka törvénykönyve, a munkavédelmi törvény, a munkaügyi felügyeletre vonatkozó jogszabály területén. Az adószabályozás is segíteni kívánja a távmunkát alkalmazó munkaadókat.
A folyamatos információkkal, az előnyök bemutatásával a munkáltatókat kívánják befolyásolni, hogy vegyék figyelembe a távmunka gazdasági előnyeit is. A kormánynak elöl kell járnia a példamutatásban, egyebek között ebbe az irányba hat az elektronikus kormányzat fejlesztése. Simon Gábor elmondta: a kormány az idén a 2003-ban előirányzott egymilliárd forinthoz hasonló mértékű összeggel kívánja támogatni a távmunkát létesítő vállalkozásokat, elsősorban azokat, akik a hagyományos munkahelyeket szervezik át távmunkahelyekké. (MTI)
Tanácskozás a távmunka jövőjéről
Az évtized végéig Magyarországon is elérheti a 10 százalékot a távmunkában foglalkoztatottak jelenleg még csak néhány százalékos aránya, mondta el Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke a témakörrel foglalkozó csütörtöki tanácskozáson.